Megduplázná az uniós költségvetést az Európai Parlament elnöke

Antonio Tajani a Berliner Morgenpost című német lapban hétfőn megjelent interjúban kiemelte, hogy a 140 milliárd euró a tagállamok összesített hazai össztermékének (GDP) 1 százalékát sem éri el.

Ez nem elég az EU feladatainak ellátásához. A költségvetés megduplázását nem a tagállami befizetések növelésével, hanem új saját források megteremtésével, például a tőzsdei tranzakciók megadóztatásával kellene elérni - mondta az olasz konzervatív politikus. Aláhúzta, hogy a plusz forrást nem a brüsszeli bürokráciára kell fordítani, hanem bevándorlás ellenőrzésére, a terrorizmus elleni harcra, a gazdaságélénkítésre, valamint a védelmi együttműködés fejlesztésére, ami a hadiipar vezető EU-s vállalatainak támogatását is jelenti. Az EU-nak az energiaszektorra és a gazdaság digitalizációjára is több forrást kell összpontosítania, mert csak így tud helytállni a versenyben az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával, vagy éppen Oroszországgal - tette hozzá.



A nemzetközi migrációs válságról szólva hangsúlyozta, hogy "a menekültválság Afrika és a Közel-Kelet instabilitásának eredménye". Az EU-nak meg kell akadályoznia egy "afrikai exodus", ezért egy uniós "Marshall-terv" révén a következő, 2021-ben kezdődő többéves költségvetési periódustól hét éven keresztül legkevesebb 40 milliárd eurót kell fordítani Afrika fejlesztésére.

Rámutatott, hogy az előrejelzések szerint Afrika lakossága 2050-ig megduplázódik, eléri a 2,5 milliárdot, és 2100-ra 5 milliárdra emelkedhet. Ezért az EU-nak a tömeges elvándorlás megakadályozása érdekében fejlesztenie kell az afrikai országok gazdaságát, infrastruktúráját és oktatási rendszerét, és ki kell dolgoznia egy stratégiát az éghajlatváltozás, a terror és a háborúk hatásainak kezelésére.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com