Megkezdődött az uniós állam- és kormányfők találkozója Brüsszelben
A szokásos kétnapos csúcstalálkozó helyett ezúttal csak csütörtökön ülnek össze az uniós vezetők.
A munkaebéd napirendjének első helyén a migráció kérdése szerepel, a résztvevők áttekintik az EU és Törökország között létrejött megállapodás végrehajtását, értékelik a bizonyos afrikai országokkal kötött egyezmények terén elért eredményeket, illetve megvitatják a közös menekültügyi rendszer reformjának kérdését, valamint azt, hogy a jövőben miként alkalmazzák a felelősségvállalás és a szolidaritás elvét.
A 28 tagállami vezető ezt követően a szíriai polgárháborúról és az abban való orosz részvételről, illetve az Ukrajnával kötött társulási megállapodásról fog egyeztetni. Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár beszámol majd az ukrán válság rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtásának jelenlegi állásáról.
A délutáni munkaülésen az állam- és kormányfők áttérnek a közös biztonság- és védelempolitika, valamint a gazdaság és a társadalmi fejlődés témájára. A munkavacsorán már csak az Egyesült Királyság uniós kilépése után bennmaradó tagállamok vezetői vesznek majd részt, hogy informális tanácskozásukon a britek távozásának következményeiről és a kiválási folyamatról egyeztessenek.
MTI

Hozzászólások