Stoltenberg: a NATO-tagországok többségében emelkednek a védelmi kiadások

A NATO-tagországok többségében emelkednek a védelmi kiadások, habár a szövetség katonai költségvetésének még mindig az Egyesült Államok adja csaknem a háromnegyedét - közölte évértékelő sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára.

A NATO csütörtökön kiadott 2015. évi jelentése szerint tavaly a szövetség huszonnyolc tagállama közül tizenhatban nőttek a védelmi kiadások. "Az európai szövetségesek katonai kiadásainak csökkenése gyakorlatilag megállt" - mondta az észak-atlanti szövetség főtitkára Brüsszelben.

jens stoltenberg

A tagállamok korábban vállalták, hogy a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani. Ezt 2014-ben csak három, tavaly azonban már öt NATO-ország - az Egyesült Államok, Észtország, Görögország, Lengyelország és Nagy-Britannia - teljesítette.

A helyzetértékelésben az olvasható, hogy az Egyesült Államok katonai kiadásai tették ki 2015-ben a teljes költségvetés 72 százalékát. Ezt Nagy-Britannia követi 6,6, Franciaország 4,9 és Németország 4,4 százalékkal.

"A tavalyi évben elindultunk a jó irányba (...) Vegyes a kép, de jobb" - mondta Stoltenberg, hangsúlyozva, hogy Oroszországnak a keleti határok újrarajzolására irányuló szándéka nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az európai tagállamok újragondolták a védelmi költségvetés csökkentésére vonatkozó elképzeléseiket.

A nyugati hatalmak és Moszkva közti feszültség kapcsán a főtitkár kijelentette, fontolgatják egy formális találkozó megrendezését Oroszországgal. "Tanulmányozzuk a lehetőségét egy NATO-Oroszország találkozónak" - fogalmazott Stoltenberg, hozzátéve, hogy még semmilyen végleges döntés nem született, de tárgyalnak az orosz féllel.

Jens Stoltenberg sajtóértekezleten emellett megerősítette, az Egyesült Államok azzal a kérelemmel fordult a NATO-hoz, hogy segítse AWACS típusú légtérellenőrző repülőgépekkel az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia elleni harcot. Hozzátette, hogy a katonai szervezet jelenleg vizsgálja a kérelmet. Mint mondta, a tagországok védelmi miniszterei február eleji találkozójukon meg fogják vitatják a kérdést, a lehetséges szerepvállalásra vonatkozó döntésnek azonban nincs konkrét határideje.

Noha a NATO-országok, és különösen az európai tagállamok egyre növekvő aggodalommal szemlélik a közel-keleti helyzetet, az észak-atlanti szövetségnek ez lenne az első közvetlen szerepvállalása a szélsőséges iszlamista csoport elleni hadjáratban.

A NATO több mint húsz AWACS-repülőgépből álló flottájának a hidegháború idején a szovjet támadás észlelése lett volna a feladata.

Az AWACS légi felderítő és előrejelző rendszer az alacsonyan repülő gépeket 400 kilométer távolságig képes bemérni, a közepes magasságban repülőket pedig 520 kilométer távolságig. Rávezetheti a vadászgépeket az ellenséges célpontra, ily módon támadóműveletben is részt vehet.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com