Szigorítják az Európai Bizottság tagjaira vonatkozó etikai kódex szabályait

Az eddigi szabályok szerint az Európai Bizottság tagjai a megbízatásuk lejárta után 18 hónapig kizárólag a testület engedélyével helyezkedhettek el valahol, ezt az időszakot azonban most kiterjesztik : az uniós biztosok esetében két évre, a bizottság elnökének esetében pedig három évre.

Az új etikai kódex első alkalommal határozza meg, hogy mi számít "összeférhetetlenségnek", és alapelvként leszögezi, hogy a biztosoknak még az olyan helyzeteket is kerülniük kell, amelyekben felmerülhet az összeférhetetlenség gyanúja. Ha a volt uniós biztosok a korábbi portfóliójuk területén kívánnak tevékenykedni, először ki kell majd kérniük a független etikai bizottság véleményét.



A biztosoknak az új szabályozás hatályba lépését követően évente nyilatkozniuk kell a 10 ezer eurót meghaladó befektetéseikről, összeférhetetlenség esetén pedig a testület elnöke előírhatja bizonyos vagyoni érdekeltségek elidegenítését vagy "bizalmi vagyonkezelés" alá helyezését. Emellett ezentúl kéthavonta közzéteszik majd a biztosok utazási költségeire vonatkozó információkat.

A magatartási kódex 2018. február 1-jén lép hatályba, alkalmazásáról jelentéseket fog közzétenni az új, "megerősített és független" etikai bizottság. A Barroso-botrány azután robbant ki, hogy a globális pénzügyi válság kirobbanásában széles körben felelőssé tett Goldman Sachs tavaly bejelentette: a bizottság korábbi elnöke a cég nemzetközi üzletágának tanácsadója lesz, valamint a nem operatív feladatokkal megbízott igazgatóság vezetője.

Az etikai bizottság végül felmentette Barrosót, mivel letelt a 18 hónap a megbízatása után, a brüsszeli testületet jelenleg vezető Jean-Claude Juncker azonban leszögezte, elődjét ezentúl egyszerű lobbistaként fogják fogadni az Európai Bizottságnál.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com