Ukrán válság - Brüsszelbe utazik Porosenko

Az ismét kiéleződött kelet-ukrajnai helyzet miatt Brüsszelbe utazik még ebben a hónapban Petro Porosenko ukrán államfő, és megbeszélést folytat Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével - közölte kedden az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője a bizottság keddi sajtótájékoztatóján.

Beszámolt arról, hogy Juncker és Porosenko délelőtt, telefonbeszélgetés során állapodott meg ebben. A két politikus a minszki békefolyamatról szóló megállapodáscsomag megvalósításának esélyeiről, illetve az ukrán kormányerők és az oroszpárti szeparatisták között rendre kiújuló fegyveres összetűzésekről beszélt egymással telefonon, és arra jutottak, hogy indokolt a megbeszélések személyes folytatása a közeli napokban.

1200x630_272158_eu-novemberben-nem-fogott-a-toll-mos

A kelet-ukrajnai fegyveres incidensekért a felek kölcsönösen egymást vádolják. Az EU az elmúlt napokban több nyilatkozatban követelte a tűzszüneti megállapodás következetes betartását mindkét fél részéről. Brüsszel azt várja, hogy valósítsák meg a konfliktus rendezését célzó minszki megállapodásokat, amelyeknek a maradéktalan teljesítésére maga a dokumentumcsomag ez év végét tűzte ki határidőként.

Amellett, hogy konkrétan a kelet-ukrajnai fegyvernyugvás követelésével kapcsolatban az uniós illetékesek következetesen igyekeznek kiegyensúlyozott, mindkét féltől bizonyos távolságot tartó álláspontot hangoztatni, és nem hárítják kizárólagosan egyik félre sem a felelősséget a tűzszünet megsértéséért, az EU összességében a kijevi ukrán kormányzatot, annak nyugatbarát irányvonalát és reformelkötelezettségét támogatja a Moszkva által bátorított szeparatistákkal szemben.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com