Ukrán válság - Rasmussen: figyelemelterelés lehet az orosz segélykonvoj

Elterelő hadművelet lehet az oroszok által Kelet-Ukrajnába küldött segélykonvoj, amellyel Moszkva az orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről akarja elterelni a figyelmet - figyelmeztetett Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Financial Times európai kiadásának adott nyilatkozatában.

Anders Fogh Rasmussen"Ez az egész azt a célt szolgálhatja, hogy elterelje a figyelmet a nyílt katonai műveletekről" - vélekedett Rasmussen, aki attól is tart, hogy a kijevi kormánycsapatok előrenyomulása a fegyveres lázadókkal szemben közvetlenebb orosz akciókat provokálhat.

Rasmussen elmondta, hogy egyre jelentősebb orosz katonai erők állomásoznak az ukrán határ közelében, valamint hogy a szövetség több forrásból is olyan információk birtokába jutott, hogy az orosz tüzérség a határ túloldaláról és Ukrajna területéről is ágyúzik.

A dán politikus egyúttal azt állította, hogy miután Moszkva nem engedte, hogy a vöröskereszt emberei vagy az ukrán hatóságok átvizsgálják az első segélykonvojt, nem lehet kizárni, hogy a kamionok utánpótlást szállítottak a kelet-ukrajnai fegyveres felkelőknek. A főtitkár ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy Moszkvának inkább gazdasági és nem katonai következményekkel kell szembenéznie.

A lap úgy véli, a jövő heti walesi NATO-csúcson a szövetség arról dönthet, hogy megerősíti katonai jelenlétét az Ukrajnával és Oroszországgal szomszédos tagállamokban.

"A NATO a jövőben láthatóbban jelen lesz Keleten" - húzta alá Anders Fogh Rasmussen.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com