Uniós bíróság: egy menekült akkor kaphat kiegészítő védelmet, ha visszatérése esetén veszély fenyegeti

Az ügy előzménye, hogy egy Srí Lanka-i állampolgár menedékjog iránti kérelmet nyújtott be Nagy-Britanniában.

Arra hivatkozott, hogy a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű szakadár szervezetet tagjaként a helyi biztonsági erők fogva tartották és megkínozták, visszatérése esetén pedig további rossz bánásmód fenyegeti. Indoklásában az is szerepelt, hogy az elszenvedett kínzás következményeit viseli, és poszttraumatikus stressz szindrómában, valamint depresszióban szenved.



A brit hatóságok a kérelmet elutasították, mert nem tudták megerősíteni, hogy a kérelmezőt további veszély fenyegetné, ha hazatér. A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében aláhúzta: ha az érintettet visszaküldése esetén csak egészségi állapotának további romlása fenyegeti, az nem elegendő indok ahhoz, hogy kiegészítő védelemben részesüljön az Európai Unió területén. Azt azonban az ügyben eljáró brit bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy fennáll-e annak a veszélye, hogy az érintettől hazájában szándékosan megtagadják a korábban elkövetett kínzások fizikai és mentális utóhatásainak kezelését - közölte az uniós bíróság.

A menekültekről szóló Genfi Egyezményre támaszkodó uniós irányelv szerint kiegészítő védelemben részesülhet minden olyan bevándorló, aki nem rendelkezik menekültstátusszal, azonban a származási országában olyan súlyos fenyegetésnek van kitéve, mint a halálbüntetés, a kínzás, az embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy más büntetések. A kiegészítő védelemben részesülők határozott időtartamra szóló, tartózkodásra jogosító engedélyt kapnak.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com