Uniós külügyminiszterek: az EU támogatja a vegyi fegyverek teljes tilalmát

Az unió - miniszterek alkotta - külügyi tanácsa luxembourgi egynapos tanácskozásán elfogadott nyilatkozatában megerősítette: a vegyi fegyverek használata elfogadhatatlan, a nemzetközi jog megsértésének és háborús bűncselekménynek minősül.

Kijelentették, az ilyen hadviselés nem maradhat büntetlenül, elkövetőit a legszigorúbban felelősségre kell vonni. Mint hangsúlyozták, a legfrissebb, sokkoló szíriai jelentések alapján sürgős és független vizsgálatot kell végezni az EU közös álláspontjának megerősítése érdekében. A külügyminiszterek nyilatkozatot fogadtak el a rossz szándékú kibertevékenységekről is. Kijelentették, nagy a jelentősége annak, hogy a kibertér olyan globális, nyitott, szabad, stabil és biztonságos közeg legyen, amelyben teljeskörűen érvényesülnek az emberi jogok és az alapvető szabadságok, valamint a jogállamiság.



Aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy bizonyos unión kívüli államok és nem kormányzati szereplők fokozottabb mértékben képesek és hajlandóak arra, hogy céljaikat rossz szándékú kibertevékenységek révén próbálják elérni. Az ilyen tevékenység jelentős károkat és gazdasági veszteségeket okoz az unióban és azon kívül is - tették hozzá.

A külügyi tanács kijelentette, az EU - az ENSZ és más megfelelő nemzetközi fórumok keretei között - kész továbbra is együttműködni a kibertérben tanúsított felelősségteljes állami magatartás önkéntes, nem kötelező erejű normáinak, szabályainak és elveinek a további pontosítása és végrehajtása érdekében.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com