Visszautalt Magyarországra egy devizahiteles ügyet az uniós bíróság

A szombathelyi törvényszék feladata eldönteni, hogy az uniós fogyasztóvédelmi szabályok értelmében tisztességtelen szerződési feltétel-e egy devizahitel-szerződésben, hogy a bank kikötötte: az esetleges jogvitákban nem rendes, hanem választottbíróság járhat el - derül ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság hétfőn közzétett végzéséből.

paragrafA luxembourgi bírák a végzésben arra mutatnak rá, hogy szombathelyi kollégáik kötelesek megállapítani azt, hogy ez a kitétel kizárja vagy gátolja-e a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése, vagy más jogorvoslati lehetőség révén. Emellett az uniós bíróság arra is felhívja a figyelmet, hogy önmagában az, hogy az ügyfél általános tájékoztatást kapott a választottbíróság és a hagyományos bíróság eljárása közötti különbségekről, nem zárja ki a feltétel tisztességtelenségét.

Mint arról hétfőn a Magyar Nemzet is beszámolt, a 67 éves, mozgáskorlátozott Sebestyén Katalin 2008 őszén vett fel svájci frank alapú hitelt a Raiffeisen Banktól, és a pénzintézet a többi között arról is tájékoztatta, hogy választottbírósági eljárás esetén nem lehet fellebbezni, és a procedúra rendszerint költségesebb is a rendes bírósági eljárásoknál. Ennek ellenére Sebestyén a szombathelyi bírósághoz fordult annak érdekében, hogy ennek a kitételnek a megsemmisítését kérje, mondván: ez korlátozza jogérvényesítési lehetőségeit, és a bank számára előnyös, tisztességtelen szerződési feltételnek minősül.

Az Európai Bírósághoz a szombathelyi bírák fordultak azzal a kérdéssel, hogy tisztességtelen feltételnek minősül-e a választottbírósági eljárás kikötése, ám a luxembourgi bírák szerint ezt nekik maguknak kell eldönteniük - derül ki az Európai Bíróság április 3-án kelt, de csaknem négy héttel később közzétett végzéséből.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com