Európai és amerikai közéleti személyiségek kételkednek az iráni nukleáris program békés jellegében

Nem meggyőzőek Teherán azon állításai, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál - hangzott el csütörtökön Brüsszelben azon a sajtórendezvényen, amelyen az iráni demokratikus ellenzéket pártoló, Igazságkereső Nemzetközi Bizottság (International Committee In Search of Justice, ISJ) nevű, nem kormányzati szervezet ismertette a feltételezett iráni atomfegyverkezési program átfogó tanulmányba foglalt nyugtalanító jeleit.

enszAz ISJ elnöke Alejo Vidal-Quadras spanyol néppárti politikus, aki 1999 és 2014 között az Európai Parlament (EP) egyik alelnöke volt. A csütörtöki brüsszeli pódiumbeszélgetésen Vidal-Quadras mellett jelen volt John Bolton egykori amerikai ENSZ-nagykövet, Robert Joseph, az Egyesült Államok volt fegyverzetellenőrzési külügyi államtitkára, valamint Mohammad Mohaddesszin, az emigrációban tevékenykedő, párizsi székhelyű Iráni Nemzeti Ellenállási Tanács (NCRI) külügyi bizottságának a vezetője.

Az ISJ-tanulmány ismertetését ahhoz időzítették, hogy a jövő hétfőn lejár a felek által kitűzött határidő az úgynevezett "Hatok" (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja, valamint Németország), illetve Irán közötti nukleáris tárgyalások eredményes lezárására. A cél az lenne, hogy Irán megnyugtató biztosítékokkal szolgálna saját nukleáris programjának kizárólagosan békés jellegét illetően, cserébe pedig a nemzetközi közösség megszüntetné az Irán ellen korábban elrendelt szankciókat.

Az ISJ tanulmánya részben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentései, részben egyéb beszámolók összevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy legkevesebb tíz résztémában legalábbis tisztázatlan, és mindenképpen aggodalomra ad okot Irán magatartása. E részterületek közt olyan kimutatott iráni tevékenységeket soroltak fel - például különböző robbantó szerkezetekkel való kísérletezést, illetve lézertechnológiás urándúsítást -, amiről azt mondják, hogy az kizárólag katonai célú nukleáris fejlesztésekre utalhat.

Vidal-Quadras elmondta, hogy az iráni nukleáris program kettős jellegű: a polgári rendeltetésű tudományos tevékenység mellett folyamatosan jelen van a titkos, katonai célú tevékenység.

Mohammad Mohaddesszin, akinek a szervezete - Iránban működő titkos hálózata révén - 2002-ben felfedte a nyugati titkosszolgálatok számára az addig rejtett natanzi urándúsító telep létét, most azt állította, hogy az NCRI értesülései szerint Irán továbbra is gőzerővel dolgozik az atomfegyver előállításán.

Bolton és Joseph óvta a "hatokat" attól, hogy rossz megállapodást kössenek Iránnal. Bolton szerint ha most a nemzetközi közösség meghajlik Irán álláspontja előtt, azzal lényegében "az atomhatalmi jogállás küszöbére érkezett államnak" ismeri el, és akkor a teheráni rezsim nem "megszelídül", hanem éppen ellenkezőleg, a korábbinál is agresszívabbá fog válni. Mindkét - republikánus felfogású - amerikai biztonságpolitikai szakértő kételkedett abban, hogy kellő hitele lenne Barack Obama elnök azon hivatalosan hangoztatott álláspontjának, miszerint az Egyesült Államok nem fogja engedni Iránnak atomfegyver megszerzését.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com