Fej fej mellett a holland kormánypárt és bevándorlásellenes kihívója

A jelenlegi állás szerint Mark Rutte 23-27, Geert Wilders pártja 24-28 képviselői helyet szerezne meg a 150 fős holland parlament alsóházában.

Százalékban kifejezve a VVD 15,2 és 16,9 százalék közötti szavazatot kapna, amíg a PVV 15,8 és 17,6 százalék között végezne. Geert Wilders pártjának támogatottsága korábban megelőzte Mark Rutte pártjáét.



Az elemzők szerint nem Mark Rutte pártjának támogatottsága változott, pozíciója az elmúlt hetekben kiegyensúlyozott maradt, hanem Geert Wilders pártjának népszerűsége csökkent oly mértékben egy hónap alatt, hogy az három parlamenti mandátummal kevesebbet jelentene számára.

A szimpatizánsok számának csökkenését a liberális pártok koalíciója és politikájuk kiszámíthatósága mellett egyre szélesebb körben azzal magyarázzák, hogy a jövőben is ellenzékben maradó Szabadságpártra leadott szavazatok "haszontalanok".

Sokak körében visszatetszést keltett, hogy Geert Wilders a rotterdami Spijkenisse munkásnegyedben tartott szombati kampánynyitóján élesen kikelt a marokkói bevándorlók ellen. "Hollandiában sok a marokkói söpredék, amely veszélyessé teszi az utcákat" - jelentette ki Wilders, akit rendőrök és biztonsági emberek fogtak közre a PVV fellegvárának tartott, de etnikailag megosztott rotterdami kerületben tett sétáján.

A politikus emellett arra szólított fel, hogy a muszlimellenes, euroszkeptikus pártjára leadott szavazatokkal segítsenek "visszaszerezni" Hollandiát a hollandoknak. Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül 5 százaléka muszlim és mintegy 400 ezren marokkói bevándorlók.

A március 15-én esedékes holland parlamenti választásokra mintegy 13 millió szavazót várnak. Elemzők szerint a holland eredmény hatással lesz az idei németországi és franciaországi választások kimenetelére is. Egyes vélemények szerint Geert Wilders az iszlámot bíráló és a bevándorlást ellenző Szabadságpárt választási győzelme esetén kivezetné Hollandiát az Európai Unióból és feladná az eurót mint fizetőeszközt.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com