Felhagy a romániai palagáz-kereséssel az amerikai Chevron

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Felhagy a palagáz-lelőhelyek feltérképezésével Romániában és kivonul az országból az amerikai Chevron olajipari vállalat - közölte szombaton külföldi sajtóértesülésekre hivatkozva a román Hotnews.ro hírportál.ChevronA kivonulást hivatalosan még nem jelentették be Romániában, de Victor Ponta miniszterelnök már a múlt év végén közölte, hogy a Chevron nem talált palagázt romániai próbafúrásai alkalmával. A szénhidrogén-termékek világpiaci árának visszaesése közepette az amerikai cég a közelmúltban felhagyott a lengyelországi és ukrajnai palagáz-üzlettel is - jegyezte meg a román lap.

A számára kedvezőtlen piaci változások mellett a Chevron erős ellenállásba is ütközött Romániában környezetvédő és településeiket féltő helyi lakosok részéről. Az amerikai cégnek több ízben le kellett állítania a próbafúrásokat a kelet-romániai Pungesti községben, ahol palagáz-ellenes tüntetők csaptak össze a karhatalommal. 2013. decemberében különleges közbiztonsági övezetté nyilvánították a térséget, ahol a csendőrök szükségállapothoz hasonló fokozott ellenőrzést vezettek be.

A palagáz-kitermelés ellenzői veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, vagyis azt, hogy homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtoljanak nagy nyomáson a kőzetbe, annak megrepesztése, illetve az ott lévő gáz kiszabadítása érdekében.

Korábban egyes román lapok arról cikkeztek, hogy Moszkva érdekeit sértené, ha Romániában elindulna a palagáz kitermelése, mert ezzel csökkenne a térség és az egész Európai Unió energetikai kiszolgáltatottsága. Az Evenimentul Zilei című jobboldali lap 2013-ban azt állította, hogy "nem a moldvai kisvárosokban és falvakban hirtelen megélénkült polgári öntudat", hanem Oroszország áll a palagáz elleni romániai tüntetések hátterében.
Victor Ponta román miniszterelnök tavaly bírálta a tüntetőket. Szerinte hasznos lenne tudni, mennyi palagázzal rendelkezik Románia, majd utána kellene dönteni, hogy kitermelik-e.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com