Felmérés: továbbra is Macron arathat győzelmet, de csökkent a különbség a jelöltek között

Ha most tartanák a francia elnökválasztás második fordulóját, a sikkasztási gyanúba keveredett Francois Fillon konzervatív jelölttel szemben viszont már több esélye lenne Le Pennek - derül ki az Opinionway közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet hétfőn ismertetett a Les Échos című gazdasági napilap.

A február 10-11-12-én 1590 francia választópolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint Le Pen 42 százalékot érne el Fillonnal szemben, aki 58 százalékkal nyerné az elnökválasztást a második fordulóban.



Pénteken még 60-40 százalékos volt a megoszlás a két jelölt között. A Nemzeti Front jelöltje Emmanuel Macronnal szemben is két százalékot javított, a centrista jelölt 63 százalékkal győzné le a 37 százalékot elérő Le Pent, míg pénteken még 65-35 százalékos volt az állás. Az első fordulóban nem változott a sorrend, Marine Le Pen vezet 26 százalékkal, Macron 22 százalékkal a második, a 21 százalékkal harmadik helyre várt Fillon előtt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A novemberi jobboldali előválasztás győztesének a felmérések két hónappal ezelőtt még 30 százalékot jeleztek előre.

A konzervatív jelölt két napja Franciaország egyik tengerentúli területén, La Réunion szigetén kampányol, ahol ismételten azzal szembesül, hogy nem tudja a választási programját kifejteni, mert a felesége és gyereki állítólagos fiktív parlamenti állásai miatt indult vizsgálattal szembesítik az újságírók és a választók egy részre. Hasonló eljárás folyik egyébként Marine Le Pen ellen is, de az ő népszerűségére az eddig egyáltalán nem volt hatással. Az Európai Parlament 1,1 millió euró visszafizetését kérte a Nemzeti Front hat képviselőjétől, köztük a pártelnöktől is, akik állítólag az uniós pénzekből fizették a párt párizsi munkatársait. Jérome Fourquet, az Ifop közvélemény-kutatóintézet elemzője szerint Le Pennel szemben azért elnézőbb a közvélemény, mert őt nem azzal gyanúsítják, hogy a családjára fordította a közpénzt, hanem azzal, hogy a pártját működtette belőle.

Az elemző szerint Le Pen népszerűsége azért sem csökken a vádak miatt, mert az FN-szavazók inkább összezárnak a vezetőik mögött, s média-összeesküvést látnak az ügy mögött, nem hiszik el a vádakat. A konzervatív jelölt viszont egy olyan megszorításokat és elvonásokat tartalmazó gazdasági programmal kampányol, amelyekhez a tisztességes politikus imázsát kapcsolta hozzá. Ezt azonban a gyanú hiteltelenné tette a morális kérdésekben érzékenyebb jobboldali szavazók egy része előtt.
A botrány három héttel ezelőtti kirobbanása óta Francois Fillont mindenhol tüntetők fogadják, s a jobboldali képviselők sem látják szívesen választókörzeteikben. A jelölt több rendezvényt is lemondott, s a héten is csak egy vidéki látogatást tervez Franciaországban. A Le Journal du Dimanche című lap vasárnap úgy értesült, hogy a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség napokon belül eljárást indít az ügyben, márpedig Fillon korábban azt mondta: ha eljárás indul ellene, visszalép az elnökjelöltségtől.

A sajtóban ezért ismételten megkezdődtek a találgatások arról, ki léphet majd Fillon helyére. A jobboldali elnökjelölt egy héttel ezelőtt "elnézést kért a hibáért", hogy a feleségét és két gyerekét parlamenti asszisztensekként alkalmazta, "jogosnak" nevezte az azzal kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor "legálisnak és "átláthatónak" nevezte az állásokat.
A francia sajtó azonban úgy véli, továbbra sincs nyoma annak, hogy a felvett közel egymillió euróért cserébe a családtagok ténylegesen dolgoztak volna Fillon mellett. Az ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap január 25-i számában megjelent értesülés alapján hivatalból indított előzetes eljárást közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával. MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com