Feloszlatták a macedón parlamentet, június 5-én előre hozott választásokat tartanak

Feloszlatta magát szerda éjfélkor a macedón parlament, ezzel lehetővé vált, hogy június 5-én előre hozott választást tartsanak a balkáni országban. A legnagyobb ellenzéki párt azonban bejelentette: bojkottálni fogja a voksolást.

A vesti.mk macedón hírportál beszámolója szerint a Zoran Zaev vezette ellenzéki Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) képviselői már azon a parlamenti ülésen sem vettek részt, amelyen Trajko Veljanovszki házelnök bejelentette a törvényhozás feloszlatását.

Macedonian_parliament_interior

Zoran Zaev úgy véli, nincsenek meg a tisztességes és szabad választások feltételei, amiért szerinte Nikola Gruevszki miniszterelnök a hibás, ezért pártja nem vesz részt a június 5-i megmérettetésen.

Zaev korábban azt kérte a kormánytól, hogy korszerűsítse a választói névjegyzéket, reformálja meg a médiát, és ne gyakoroljon nyomást a sajtóra, ez azonban szerinte nem történt meg.

A macedón belpolitikai válság már a 2014-es választások után elkezdődött, amikor az ellenzék választási csalással vádolta meg Nikola Gruevszkit és a mögötte álló jobboldali koalíciót. Ez éleződött tovább tavaly év elején, miután a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg az SDSM elnökét.

Ezt követően Zoran Zaev közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a kormánypárti, jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) koalíció az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.

Szkopjéban emiatt több tüntetést is szerveztek a kormány ellen, a válságot pedig csak uniós közvetítéssel lehetett megoldani.

Nemzetközi nyomásra végül tavaly júniusban megállapodást írt alá a négy legnagyobb macedón párt, köztük az ellenzéki is, majd április 24-re előre hozott választást írtak ki, bár ezt később június 5-re halasztották - ehhez volt szükséges a szkopjei parlament feloszlatása. A megállapodás részeként a majdnem tíz éve hatalmon lévő Gruevszki is lemondott.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com