Ferenc pápa szerint a háború a fegyverkereskedelmet szolgálja

A szíriai és a közel-keleti békét sürgette Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében, melyben azt is hangoztatta, hogy a háború a fegyverkereskedők érdeke.


ferenc pápaA katolikus egyházfő a háborúba induló királyról szóló bibliai példabeszédet (Lukács 14, 31-32) idézte az úrangyala imádságot (Angelus) megelőző beszédében, melyet a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott. "Melyik király az, aki, mikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá, és békét kér" - üzente Ferenc pápa a szíriai konfliktusban részt vevő összes félnek.


Az egyházfő ismételten nemet mondott "a testvérgyilkos gyűlöletre és az ezt szolgáló hazugságokra, az erőszak mindenfajta megnyilvánulására, a fegyverek terjedésére és ezek illegális kereskedelmére". Ferenc pápa hozzátette: "Mindig megvan a kétség. Ez valóban egy valamiért vívott háború, vagy ez az illegális kereskedelem háborúja, hogy fegyvert tudjon eladni?"


A szombat este a Szent Péter tartott imavirrasztásnak, amelyhez Rómában százezren, a világban milliók csatlakoztak, folytatódnia kell, hogy "Szíriában azonnal leálljon az erőszak és a pusztítás a testvérgyilkos konfliktus igazságos megoldása érdekében" - fogalmazott Ferenc pápa. Az egyházfő támogatását fejezte ki az izraeliek és palesztinok között indult békefolyamat határozott és bátor folytatásáért, továbbá békét szorgalmazott az egész Közel-Keleten: Libanonban, hogy az ország megtalálja a "vágyott stabilitást, és továbbra is a vallások közötti együttélés példaképe legyen"; Irakban, hogy "az erőszak átadja a helyét a megbékélésnek"; Egyiptomban, hogy muzulmánok és keresztények olyan társadalmat építsenek, amely az egész nép javát szolgálja.


(forrás: MTI)


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com