Franciaország megerősíti katonai jelenlétét a Közép-afrikai Köztársaságban

Franciaország további mintegy ezer katonát küld a Közép-afrikai Köztársaságba körülbelül hat hónapra, az afrikai erők támogatására a rend helyreállításában - jelentette be kedden Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter és Laurent Fabius külügyminiszter.

Franciaország hétfő este határozattervezetet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsában az országban állomásozó afrikai erők megerősítése érdekében, azzal a céllal, hogy az békefenntartó kontingenssé alakuljon majd át. "Franciaország az afrikai misszióra fog támaszkodni mintegy ezer katonával. Támogatóként és nem első bevonulóként lépünk majd fel, ahogy azt Maliban is meg tudtuk tenni, és csak egy rövid időre, körülbelül hat hónapra" - fogalmazott Le Drian az Europe1 kereskedelmi rádióban.

Gao

A külügyminiszter ugyanekkor a France Culture közszolgálati rádióban azt mondta, hogy Közép-Afrikában "minden területen robbanásveszély" alakult ki a vallási ellentétek fellángolása miatt, ami az egész térség biztonságát fenyegeti.
"Ha a robbanásveszély állandósul, az a régió minden országát érinteni fogja, azaz Csádot, a szudániakat, Kongót, Kamerunt is" - hívta fel rá a figyelmet Fabius. Elmondta, hogy Franciaország ezért megerősíti katonai jelenlétét az országban, miután azt a "normál esetben jövő héten várható" ENSZ-határozat is jóváhagyja. "Amint meglesz a nemzetközi közösség engedélye, megerősítjük a jelenlétünket. A kellő időben bejelentjük a részleteket" - hangsúlyozta.
Nicolas Tiangaye, a Közép-afrikai Köztársaság miniszterelnöke hétfő este Párizsban francia kollegájával történt megbeszélése után elmondta, hogy Franciaország kész megtriplázni az országban állomásozó katonáinak számát, amely így 1200-ra emelkedne.

Fabius "egyelőre 800 fő küldéséről beszélt, amelyhez jön a már jelen lévő 410" - közölte az afrikai ország kormányfője. Hozzátette, hogy Franciaország feladata a Közép-Afrikát támogató nemzetközi misszió segítése lesz katonai, logisztikai és technikai téren. "Mindez december közepén fog történni, egy BT-határozat megszavazását követően" - mondta. A miniszterelnök szerint a Közép-afrikai Köztársaságban megszűnt a közbiztonság, "súlyos emberiesség elleni és háborús bűntetteket" hajtanak végre. Véleménye szerint Franciaországnak "megvannak a katonai, pénzügyi és diplomáciai eszközei ahhoz, hogy a fellépése sikeres legyen".

Az ENSZ-ben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, valamint Párizs és Washington felhívására 6 ezer békefenntartó elküldése és a mielőbbi nemzetközi intervenció érdekében, hétfőn kezdődtek meg tárgyalások Közép-Afrikáról, amely "népirtás helyszínévé" vált. A közép-afrikai ország az egyik legszegényebb a világon. A tavaly decemberben kirobbant legújabb konfliktus következményeként Banguit idén márciusban a Séléka szövetség lázadói foglalták el, a tíz évvel korábban a hatalmat szintén erővel megszerző Francois Bozizé államfő Kamerunba menekült, az ország irányítását pedig Michel Djotodia, a lázadók koalíciójának vezetője vette át, aki akkor nemzetközi nyomásra beleegyezett, hogy másfél éven belül választást tartsanak.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com