Gazdagság és abszolút hatalom

Brunei - a világ egyik leggazdagabb országaként tartják számon. Azonban az abszolút monarchiája egy letűnt kort idéz, amikor az uralkodó hatalma korlátlan, szava pedig megkérdőjelezhetetlen volt.

Sultan-Hassanal-Bo_2715164bA mindössze 400.000 lakosú ázsiai ország 1984-ben nyerte el teljes függetlenségét Nagy-Britanniától. Az ország a nyugati világ számára a modern korban elképzelhetetlen szigorúságú törvényeket vezet be. A lakosság 70 százaléka muzulmán vallású. A szultán, Hassanal Bolkiah, –aki egyúttal a szultanátus egyházi vezetője is – áprilistól a saríát kívánja bevezetni országában.

A saría az iszlám erkölcs és vallás vezérelve. Mivel isteni kinyilatkoztatásnak tartják, ezért örök és megváltozhatatlan. Előírásai az élet minden területére, a mindennapokra is kiterjed a tisztálkodási szokásoktól az étkezésig.

A döbbenetet és felháborodást a saría büntetései jelentik, amellyel az iszlám törvények ellen vétőknek kell szembenézni. Fővárosában, Bandar Seri Begawanban három napos eseménysorozaton mutatták be a saría tervezett bevezetését a gyakorlatban. Egy börtönőr egy bábun mutatta be a vesszőzést annyit megjegyezve, hogy az ütések fájdalmasabbnak látszanak, mint amilyenek valójában.

Állításával ellentétben már három-négy ütés is felsérti a bőrt és maradandó nyomot hagy rajta. A saría szerint a házasságtörést halálra kövezéssel, a tolvajlást karddal történő amputációval, a részegséget pedig 40 korbácsütéssel kell büntetni. Áprilistól a muzulmán lakosságnak a fenti büntetések kockázatával kell szembenéznie.brunei_map

Bemutatták a szultanátus bíráinak ruháit és egyháztudósok mondtak beszédeket.

A saría bevezetése nagy visszhangot váltott ki legnagyobb szövetséges országban, Nagy-Britanniában, s amely a hír hatására újraértékeli kapcsolatát a volt protektorátusával. David Cameron, brit miniszterelnöktől azt várják, hogy elítélje Bruneit, mivel a szigorú törvényeket barbárnak és túlzottan szigorúnak tartják. Nemzetközi összefogásra lenne szükség, hogy a szigorú büntető törvénykönyv életbe lépjen, s a nemzetközi tiltakozást Nagy-Britanniának kellene vezetnie.

A 67 éves szultán, aki egy személyben miniszterelnök, pénzügy- és hadügyminiszter, Hassanal Bolkiah nem szokta meg, hogy megkérdőjelezze bárki is döntését. Feudális jellegű uralkodása alatt nem tűri meg az ellenvéleményt, de politikai ellenzéki pártokat sem.

Mecset a fővárosban Mecset a fővárosban

A szultán a világ egyik leggazdagabb embere köszönhetően országa olaj- és földgázkészleteinek. Ezer fős védelmi (brit) katonaságot tart és fizet, akik gyakorlatilag uralmát biztosítják fegyvereikkel.

A saría eddig is gyakorlatban volt válási ügyek esetén. Sok helyi muszlim úgy véli, hogy az új büntetőtörvényre az erkölcstelenség terjedése miatt van szükség.

Sok fiatal külföldön tanul, főleg az Egyesült Királyságban, és az ott szerzett tapasztalatokkal térnek haza. Nőtt a házasságon kívül fogant gyermekek száma, a házasságtörés, az alkoholizmus és a drogok használata. Még a válások száma is emelkedik.

A saría hívei szerint a 100 korbácsütés a házasságon kívül szexuális kapcsolatot létesítő párok számára az egyetlen hatékony eszköz a nyugat káros hatásainak megfékezésére. Ez tudja megfékezni az embereket - mondják.

Vannak azonban olyanok is Bruneiben, akik megkérdőjelezik az új törvény létjogosultságát. Felmerül a kérdés bennük, hogy igazságot fog-e szolgáltatni a szigorú törvény, s vajon mindenkire, így az uralkodó család tagjaira is vonatkozni fog-e.Brunei_Sultan_V84SEA

A kétszeresen elvált szultán családtagjai a közelmúltban több magánéleti és üzleti botrányba is keveredtek, ezekről azonban nem volt szabad nyilvánosan beszélni. Bruneiben egyáltalán nem szabad sem politikáról, sem az uralkodó családról nyilvánosan beszélni. Mindenhol civil ruhás rendőrök vannak. Könnyen börtönben találhatja magát, aki rosszat mer szólni a szultánról.

A szultán, mint a világ negyedik legnagyobb földgáz termelő országának uralkodója elég gazdag ahhoz, hogy megvásárolja alattvalói lojalitását. Nincs jövedelmi adó, az oktatás ingyenes és a kórházi ellátás költsége is jelképes. A szultán népszerű, mert sok mindent az állam fizet vagy támogat, és adót sem kell fizetni. Nem kell túlságosan sokat dolgozni ahhoz, hogy valaki jól éljen Bruneiben.

Cserébe 1962 óta nem voltak választások az országban. A parlament hatalmas épületében mindössze 36, a szultán által választott képviselő ülésezik évente mindössze két hétig.

A szultán magánélete is érdeklődésre tarthat számot: vagyonát 12 milliárd angol fontra becsülik, 1800 szoba van palotáiban, 7000 sportkocsi tulajdonosa, magánrepülője és Berkshire-ben birtoka van.

Brunei lakossága elfogadja az abszolút hatalmat, sokkal inkább az unalomra panaszkodnak. Alacsony az országba látogató turisták száma. S számuk tovább fog csökkenni, ha bevezetik a szigorú iszlám büntetőtörvényeket.

www.telegraph.co.uk

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com