Gulyás Gergely Beregszászon: minél nagyobb a baj, annál erősebb az elkötelezettségünk

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Határok szétszabdalhatnak minket, de az egymásért viselt felelősségünk oszthatatlan, és minél nagyobb a baj, annál erősebb ez az elkötelezettségünk – jelentette ki Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke szombaton Beregszászon, a Kárpátaljai Református Egyház ünnepi közgyűlésén.gulyásA beregszászi református templomban tartott közgyűlésen a Kárpátaljai Református Egyházkerület újraválasztott püspöke, Zán Fábián Sándor és a zsinat tagjai letették a hivatali esküt, valamint lelkészeket szenteltek fel. Az egybegyűlteket köszöntő beszédében Gulyás Gergely hangsúlyozta: az anyaországból az elmúlt hónapokban, napokban és órákban aggódva figyeljük, hogy a háború és béke határán egyensúlyozó Ukrajnában hogyan alakul a kárpátaljai magyarság sorsa.

Megerősítve, hogy Magyarország az alaptörvényben foglalt alkotmányos kötelezettségével összhangban felelősséget visel a határainkon kívül elő magyar közösségekért, kiemelte: „ határok szétszabdalhatnak minket, de az egymásért viselt felelősségünk oszthatatlan. És minél nagyobb a baj, annál erősebb ezen elkötelezettségünk.”

Hozzátette: bármennyire csábító is idegen országok jómódja, bármennyire jelenthet nyugodtabb életet más országok biztonsága, a szülőföldön maradás és boldogulás – különösen nehéz időkben – a legnemesebb emberi célkitűzések egyike. Ennek kapcsán idézte a 129. zsoltár versét, amely szerint „Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, még sem bírtak velem”, megállapítva, hogy ez kitűnően illik a kárpátaljai magyarság legújabb kori történetére, hiszen az elmúlt évszázad véres tragédiák sorát hozta az itt élőknek, azok mégsem törtek meg.

A politikus csodálatra méltónak nevezte, hogy a XX. század megannyi szenvedése és tragédiája ellenére ma is 150 ezret meghaladó lélekszámú magyarság és ezen belül több tízezres, hitét őrző református közösség él Kárpátalján. „Hiszünk abban, hogy a kárpátaljai magyarság a mostani nehézségekre is a megmaradással, még összetartóbb magyar közösségeket formálva és az összefogásból erőt merítve ad választ” – mondta.

Beszédének zárásaként a kárpátaljai református egyház lelkipásztorainak, gyülekezeti tagjainak és a kárpátaljai magyarság egészének Gulyás Gergely – Pál apostol szavaival – kívánta, hogy "a reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők, a könyörgésben állhatatosak legyenek."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com