Halálos áldozatai, sérültjei is vannak a Nepartak tájfunnak Tajvanon

Legalább két halottja és 74 sérültje van a Nepartak nevű tájfun pusztításának Tajvan szigetén, háztartások százezrei maradtak áram nélkül, több mint 15 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát - közölte a helyi média pénteken.weatherA viharos szél és nyomában az eső elsősorban a délkeleti részen fekvő Tajtung megyében okozott jelentős károkat. Az egyik halott egy katona, akit egy sziget partjáról ragadott magával a tenger hulláma. A másik áldozat egy népszerű üdülőparti szakaszon fulladt vízbe.

A legfrissebb jelentések szerint csaknem 400 ezer háztartás áramellátásában keletkezett fennakadás, de körülbelül 150 ezer lakásban már helyreállították a szolgáltatást. A sérültek között vannak olyanok is, akikre ablaküveg esett, míg voltak, akik elestek az utcán. Több száz fa dőlt ki, reklámtáblák hullottak le épületekről. Egy raktárépületnek a teljes tetőszerkezetét szakította le a trópusi szélvihar.

A szigeten leállították a vasúti közlekedést, több mint 600 helyi és nemzetközi légi járat indulását törölték, közel 180 repülőgépet indítanak késve. A Nepartak helyi idő szerint nem sokkal péntek reggel hat óra előtt érkezett Tajvan partjaihoz, a szél erőssége helyenként elérte a 163 kilométert óránként.

A tájfun tizenkét kilométeres óránkénti sebességgel halad északnyugati irányba, és becslések szerint körülbelül 8 órát tölt Tajvanon. A vihar várhatóan pénteken, az esti órákban eléri a délkelet-kínai Fucsien tartományt. A kínai előrejelzések szerint szombaton reggel érkezik meg Kelet-Kínába.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com