Illegális bevándorlás - Franciaország négy-ötezer migráns gyermek beiskolázására készül

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Bizottság által javasolt kvótarendszer alapján a Franciaországba érkező 24 ezer migráns és a júliusban már befogadott 6750 menekült közül a becslések szerint mintegy négy-ötezer lesz beiskolázandó gyerek, akiknek méltó fogadására és integrációjára felkészült a francia közoktatás - írta pénteken a Le Figaro.A konzervatív francia napilap szerint a menekültek elszállásolása még nem rendezett kérdés, hiszen a francia önkormányzatok felajánlásán múlik, amelynek érdekében szombaton egyeztetést tartanak a polgármesterek a belügyminisztériumban.

A migránsok országos elosztása után válik világossá, hogy az oktatási tárcának hol milyen intézkedéseket kell kezdeményeznie a gyerekek integrációjára, akik intenzív francia nyelvoktatásban részesülnek majd, miközben "normális" osztályokban helyezik el őket.

Franciaországban az 1970-es években vezették be ezt a módszert, amikor néhány év alatt 120 ezer migránst fogadtak be Vietnamból, Kambodzsából, Laoszból, azaz az egykori Indokínából. A mai napig ez számít a legsikeresebb integrációs folyamatnak Franciaországban. A francia közoktatás ugyanakkor ugyanezzel a módszerrel a gazdasági bevándorlással az észak-afrikai országokból, fekete Afrikából, Kelet-Európából és Ázsiából érkezett migránsok gyermekeit is integrálja - hívta fel a figyelmet a lap.

A francia iskolák évente 45 ezer olyan gyermeket fogadnak be, akik az év elején még nem beszélnek franciául, ez a beiskolázottak 4,7 százaléka. Az oktatási minisztérium adatai szerint 70-90 százalékuk vesz részt az általános iskolákban és gimnáziumokban a befogadási programban, amely viszont nem teljesen sikeres: az első egyéves intenzív francia nyelvoktatás után nagyon sok külföldi diák évismétlésre kényszerül, de olyan is van, aki kimarad, és szakiskolában folytatja a tanulmányait, ráadásul azokban nem mindenhol van befogadási program.

A németországi erőfeszítések enyhítésére Franciaország a héten már átvett ezer szíriai, iraki és eritreai migránst Münchenből. Egy hetvenfős csoportot a Párizshoz közeli Champagne-sur-Seine-ben szállásoltak el átmenetileg. A gyermekeknek itt szintfelmérő tesztet kell kitölteniük, és francia nyelvi ismereteiket is ellenőrzik, mielőtt - egy héten belül - beiskolázzák őket.

Az oktatási tárca számára azonban még kérdés, hogy csoportosan vagy szétosztva helyezik-e el őket az osztályokban. Minden azon múlik, hogy milyen lakásokat tudnak majd nekik biztosítani az önkormányzatok felajánlásai alapján, egyelőre ugyanis egy diákszállón, egy szabadidőközpontban és egy kolostorban helyezték el az érkezőket.

A befogadást mindenhol a polgármesterek intézik a prefektúra segítségével, ügyelve arra, hogy elkerüljék a migránsok "gettósodását". Pascal Brice, a francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) igazgatója szerint a menekülthullámmal elsősorban a középosztályhoz tartozó férfiak és családok indultak el Európa felé, akiknek magas a képzettségi szintje és aggódnak a gyermekeik jövőjéért.

A hivatal az önkéntes alapon jelentkezők közül választja ki Münchenben, hogy kit vesz át. A jelentkezőket mindenekelőtt az érdekli, hogyan fogják őket fogadni, hol fognak lakni, mi lesz a jogi helyzetük és lesz-e lehetőség iskolába járni, továbbtanulni.

A szíriai konfliktus közel négy évvel ezelőtti kirobbanása óta több mint 2 millió gyermek menekült el, s oktatásuk kérdése háttérbe szorult - írta a Le Figaro. Az UNICEF, az ENSZ gyermekalapja már 2013 decemberben meghúzta a vészharangot a szíriai közoktatás összeomlása miatt, miután az iskolák veszélyes hellyé váltak.

Libanonban, Irakban, Jordániában, Törökországban és Egyiptomban egymillió iskolás korú gyermek él a táborokban, és közülük a 2013-as adatok szerint 500 ezren nem tudnak tanulni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com