Illegális bevándorlás - Szakértő: a görög menekültügyi rendszert helyre kell tenni

A görög menekültügyi rendszert helyre kell tenni; az EU feladta görög határait, ezért nehezedik nagyobb nyomás Magyarországra - mondta Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában pénteken.bevándorlásA szakember emlékeztetett arra, hogy az uniós szabályozás szerint az EU határain nem lehet belépni jogcím nélkül. Ilyen jogcím lehet ugyan a menekültkérelem benyújtása, de azt ott kell elbírálni, ahol a migráns átlépte az unió határait.

A jelenlegi menekülthullám jelentős része nem Magyarországon, hanem főként a görög határokon lép az EU-ba, ám a görög hatóságok nem tesznek eleget az uniós jogszabályokban foglalt regisztrációs kötelezettségeiknek - tette hozzá.
Orbán Balázs elmondta: az egyértelmű jogi helyzet ellenére - feltehetően politikai okokból - az uniós jogszabályok betartatására hivatott Európai Bizottság még nem indított eljárást Görögország ellen.

Az uniós közbeszédből teljesen hiányzik az EU görög határainak védelme, a görög menekültügyi rendszer működőképessé tétele. Feltehetően nem akarják fokozni Görögországon a nyomást. Ám ilyen kötelezettségszegési eljárást bármelyik tagállam, így akár Magyarország is indíthat Görögország ellen uniós kötelezettségeinek betartatása érdekében - tette hozzá.

Kovács István, az Alapjogokért Központ szakértője a rádióműsorban azt emelte ki: nincs egységes uniós álláspont a migráció kérdésében. Az uniós vezetők nem mernek szembenézni azzal a kulturális, civilizációs dilemmával, hogy szeretnék-e más kultúrájú tömegek beáramlását a kontinensre, vagy inkább megőriznék Európa keresztény identitását.

A szakember bírálta, hogy az unió még mindig kvótákban gondolkodik, azaz megszabná az egyes tagállamoknak, hány menekültet fogadjanak be, hiszen ez az elképzelés azt üzeni a migránsoknak: "jöjjenek csak". Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint osztrák civilek érkeznének Budapestre a Keleti pályaudvarhoz, hogy elszállítsanak migránsokat, Kovács István úgy reagált: amíg valaki nem kapta meg a menekültstátust, addig nem rendelkezik mozgásszabadsággal.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy a magyar hatóságok miért nem engedik tovább a migránsokat, a szakember leszögezte: uniós jogi kötelezettség az EU határainak védelme. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a rádióműsorban azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a tagállami megoldások vezethetnek eredményre.

A szakember úgy vélte: bízni lehet abban, hogy az unió a következő hetekben kérdőre vonja azokat a tagállamokat, amelyek kibújnak a migráció kapcsán rájuk háruló kötelezettségek alól és megfelelő elismerésben részesíti azokat a tagállamokat, melyek jogkövetőek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com