Incidensek nélkül zajlott a Pride felvonulás Belgrádban

Nagyarányú biztonsági intézkedések között, de incidensek nélkül zajlott le az idei melegfelvonulás vasárnap Belgrádban.

A szervezők szerint a társadalom egyre elfogadóbb, ugyanakkor az alig másfélezer résztvevőt számláló belgrádi Pride-ot több ezer rohamrendőr biztosította.

gay_pride_belgrade

Belgrád belvárosát már órákkal a déli kezdés előtt lezárták, a becslések szerint mintegy ötezer rohamrendőr állt készenlétben, s a felvonulás ideje alatt helikopterek köröztek a város felett.

Boban Stojanovic szervező kiemelte, hogy a hangulat az idei esztendőben sokkal jobb és nyugodtabb mint a korábbi években volt, a cél pedig az, hogy a jövőben nagyobbá, a város életének szerves részévé váljon a rendezvényt.

Elhangzott, hogy ez az első alkalom, amikor már nemcsak azzal kellett foglalkozni, hogy a felvonulók biztonságban legyenek, hanem rendezvényeiken komoly kérdésekre lehetett felhívni a figyelmet, például a melegek jogaira és a kisebbségek helyzetére az országban.

A résztvevők a Pride idei mottóját hirdető, A szeretet megváltoztatja a világot feliratú, szivárványszínű transzparensekkel és zászlókkal, zene kíséretében vonultak fel Belgrád utcáin.

A szerbiai leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség rendezvényén elhangzott, hogy úgy tűnik, a társadalom fokozatosan elfogadóbbá válik a nemi kisebbségek iránt, így akár az azonos neműek házasságának lehetősége is bekerülhetne a közbeszédbe.

Tizenöt év alatt ez volt az ötödik Pride-felvonulás Belgrádban. Az utóbbi években a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva többször is betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben.

A felvonulás résztvevői közül többen megsebesültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok betiltották biztonsági megfontolásokból. A következő évben sikerült megtartani a menetet, de a szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsebesültek. Az utóbbi két évben - a jelentős rendőri jelenlét és a szerb kormányfő határozott kiállása miatt - jelentősebb incidensek nélkül tartották meg a rendezvényt.

Az európai uniós törekvések részeként a szerb kormány a kisebbségek, így a melegek jogainak védelme mellett áll ki, a konzervatív országban az idei választások után Aleksandar Vucic miniszterelnök kabinetjében egy nyíltan leszbikus miniszter is helyet kapott. Ana Brnabic államigazgatási miniszter a vasárnapi Pride-on is részt vett.

Felszólalásában kiemelte: a kormány a melegek és a többi kisebbség helyzetének javításán dolgozik, és ezzel fontos üzenetet közvetít mindenki számára.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com