India láthatatlan özvegyei, egyedülálló és elvált asszonyai
A Nemzetközi Nőnap jó alkalmat teremt arra, hogy felhívja a figyelmet nők helyzetére, problémáira.
Indiában a nők sohasem voltak egyenrangúak, de még egyenjogúak sem. A lánygyermek problémát jelent a családban még ma is. Nagy nyilvánosságot kapott 2012-ben, amikor Delhin egy diáklányt megerőszakoltak és megöltek. Az eset tiltakozások sorát vonta maga után. A gyilkosság azonban nem az egyetlen probléma, amellyel az Indiában élő nőknek szembe kell nézni.
Az egyedül élő nőknek nap mint nap meg kell vívniuk a maguk harcát. Ha egy nő nem megy férjhez, a családon belül is háttérbe szorul, lecsúszik a ranglétrán. Robotolnia kell csendben, kiszolgálni a nagycsaládot. Ha egy nő nem megy férjhez, nem is öltözködhet úgy, mint egy férjes asszony, hanem úgy kell öltöznie, mint egy tizenéves lánynak függetlenül az ő saját korától.
A család nem ismeri el, hogy egy nő lehet felnőtt, de nem házas. A házasság nem mindig elhatározás kérdése, különösen nem a nők számára. Egy olyan társadalomban, ahol egy nő akkor válik teljes értékűvé, ha férjhez megy, ami legtöbbször a vőlegény családjának döntése, kegyetlen dolog hajadonnak maradni.
Körülbelül 40 millió olyan nő él Indiában a 2001-es népszámlálás szerint, aki elmúlt 30 éves, és vagy nem ment férjhez, vagy elvált vagy más okból egyedül él. S ez egy óvatos becslés.
Már sokan közülük dacolni mernek a lenézés hagyományával, és felépítenek maguknak egy függőségektől mentes életet. India gyorsan fejlődő városaiban egyre elfogadottabb az egyedül élő nő. A változások azonban nagyon lassan mennek végbe, és sokszor fájdalomtól sem mentesek.
Az egyedül élő nő gyakran automatikusan a háttérbe szorul, a válás traumatikus lehet. A társadalom megbélyegzi az ilyen nőt, aki gyakran addig háztartásbeli, tehát anyagilag a férjétől függött.
Váláskor a nőnek legtöbbször keményen kell harcolnia az őt megillető részért. Még ha jogosultságát el is ismerik, India néha végtelen lassúságú törvénykezése sokáig nem biztosítja neki, ami jár. Különösen a gyermekes asszonyok helyzete nehéz. Nem ritka, hogy a férj hagyja el a feleséget gyermekestől, és kezdeményezi a válást. Ilyenkor a férj családja is megtagadja az asszonyt. A nők gyakran nem is akarnak válni. Még akkor is szívesen visszamennének a férjükhöz, ha az verte és bántalmazta őket.
Még nagyon ritka, hogy a feleség kezdeményezze a válást. Ekkor mindkét család elutasítja a nőt. Leggyakrabban a bántalmazás elől menekülnek az asszonyok. Így a nők többsége inkább szenved tovább egy rossz házasságban.
Az özvegyek helyzete sem könnyebb. Egy vallási központ ad menedéket nekik, ha szükséges, mert menekülnek a család bántalmazása elől. Gyakran szegény, mezőgazdasági területről érkeznek, nem sok vesztenivalójuk van. Az özvegyek és a családok ellentéte gazdasági jellegű. Az özvegy tehet, csak még egy száj, akit etetni kell. Az, hogy az özvegyek nem tiltakoznak, annak a nagyon mélyen gyökerező kulturális hagyomány az oka.
A fiatal nőknek, akik kollégiumhoz hasonló épületekben élnek, szigorú szabályokat kell betartaniuk. Este hétig az épületbe kell élniük, amelyet reggel 6 előtt nem hagyhatnak el, nem fogadhatnak férfi látogatót, és csak meghatározott számú este mehetnek el otthonról a helyi "védő" engedélyével.
Egy kultúra, amely istennőket imád és tisztel, az élő nőknek még az egyenlőséghez közeli jogokat sem engedélyezi.
www.bbc.com

Az egyedül élő nőknek nap mint nap meg kell vívniuk a maguk harcát. Ha egy nő nem megy férjhez, a családon belül is háttérbe szorul, lecsúszik a ranglétrán. Robotolnia kell csendben, kiszolgálni a nagycsaládot. Ha egy nő nem megy férjhez, nem is öltözködhet úgy, mint egy férjes asszony, hanem úgy kell öltöznie, mint egy tizenéves lánynak függetlenül az ő saját korától.
A család nem ismeri el, hogy egy nő lehet felnőtt, de nem házas. A házasság nem mindig elhatározás kérdése, különösen nem a nők számára. Egy olyan társadalomban, ahol egy nő akkor válik teljes értékűvé, ha férjhez megy, ami legtöbbször a vőlegény családjának döntése, kegyetlen dolog hajadonnak maradni.
Körülbelül 40 millió olyan nő él Indiában a 2001-es népszámlálás szerint, aki elmúlt 30 éves, és vagy nem ment férjhez, vagy elvált vagy más okból egyedül él. S ez egy óvatos becslés.
Már sokan közülük dacolni mernek a lenézés hagyományával, és felépítenek maguknak egy függőségektől mentes életet. India gyorsan fejlődő városaiban egyre elfogadottabb az egyedül élő nő. A változások azonban nagyon lassan mennek végbe, és sokszor fájdalomtól sem mentesek.

Az egyedül élő nő gyakran automatikusan a háttérbe szorul, a válás traumatikus lehet. A társadalom megbélyegzi az ilyen nőt, aki gyakran addig háztartásbeli, tehát anyagilag a férjétől függött.
Váláskor a nőnek legtöbbször keményen kell harcolnia az őt megillető részért. Még ha jogosultságát el is ismerik, India néha végtelen lassúságú törvénykezése sokáig nem biztosítja neki, ami jár. Különösen a gyermekes asszonyok helyzete nehéz. Nem ritka, hogy a férj hagyja el a feleséget gyermekestől, és kezdeményezi a válást. Ilyenkor a férj családja is megtagadja az asszonyt. A nők gyakran nem is akarnak válni. Még akkor is szívesen visszamennének a férjükhöz, ha az verte és bántalmazta őket.

Az özvegyek helyzete sem könnyebb. Egy vallási központ ad menedéket nekik, ha szükséges, mert menekülnek a család bántalmazása elől. Gyakran szegény, mezőgazdasági területről érkeznek, nem sok vesztenivalójuk van. Az özvegyek és a családok ellentéte gazdasági jellegű. Az özvegy tehet, csak még egy száj, akit etetni kell. Az, hogy az özvegyek nem tiltakoznak, annak a nagyon mélyen gyökerező kulturális hagyomány az oka.
A fiatal nőknek, akik kollégiumhoz hasonló épületekben élnek, szigorú szabályokat kell betartaniuk. Este hétig az épületbe kell élniük, amelyet reggel 6 előtt nem hagyhatnak el, nem fogadhatnak férfi látogatót, és csak meghatározott számú este mehetnek el otthonról a helyi "védő" engedélyével.
Egy kultúra, amely istennőket imád és tisztel, az élő nőknek még az egyenlőséghez közeli jogokat sem engedélyezi.
www.bbc.com
Hozzászólások