India láthatatlan özvegyei, egyedülálló és elvált asszonyai
A Nemzetközi Nőnap jó alkalmat teremt arra, hogy felhívja a figyelmet nők helyzetére, problémáira.
Indiában a nők sohasem voltak egyenrangúak, de még egyenjogúak sem. A lánygyermek problémát jelent a családban még ma is. Nagy nyilvánosságot kapott 2012-ben, amikor Delhin egy diáklányt megerőszakoltak és megöltek. Az eset tiltakozások sorát vonta maga után. A gyilkosság azonban nem az egyetlen probléma, amellyel az Indiában élő nőknek szembe kell nézni.
Az egyedül élő nőknek nap mint nap meg kell vívniuk a maguk harcát. Ha egy nő nem megy férjhez, a családon belül is háttérbe szorul, lecsúszik a ranglétrán. Robotolnia kell csendben, kiszolgálni a nagycsaládot. Ha egy nő nem megy férjhez, nem is öltözködhet úgy, mint egy férjes asszony, hanem úgy kell öltöznie, mint egy tizenéves lánynak függetlenül az ő saját korától.
A család nem ismeri el, hogy egy nő lehet felnőtt, de nem házas. A házasság nem mindig elhatározás kérdése, különösen nem a nők számára. Egy olyan társadalomban, ahol egy nő akkor válik teljes értékűvé, ha férjhez megy, ami legtöbbször a vőlegény családjának döntése, kegyetlen dolog hajadonnak maradni.
Körülbelül 40 millió olyan nő él Indiában a 2001-es népszámlálás szerint, aki elmúlt 30 éves, és vagy nem ment férjhez, vagy elvált vagy más okból egyedül él. S ez egy óvatos becslés.
Már sokan közülük dacolni mernek a lenézés hagyományával, és felépítenek maguknak egy függőségektől mentes életet. India gyorsan fejlődő városaiban egyre elfogadottabb az egyedül élő nő. A változások azonban nagyon lassan mennek végbe, és sokszor fájdalomtól sem mentesek.
Az egyedül élő nő gyakran automatikusan a háttérbe szorul, a válás traumatikus lehet. A társadalom megbélyegzi az ilyen nőt, aki gyakran addig háztartásbeli, tehát anyagilag a férjétől függött.
Váláskor a nőnek legtöbbször keményen kell harcolnia az őt megillető részért. Még ha jogosultságát el is ismerik, India néha végtelen lassúságú törvénykezése sokáig nem biztosítja neki, ami jár. Különösen a gyermekes asszonyok helyzete nehéz. Nem ritka, hogy a férj hagyja el a feleséget gyermekestől, és kezdeményezi a válást. Ilyenkor a férj családja is megtagadja az asszonyt. A nők gyakran nem is akarnak válni. Még akkor is szívesen visszamennének a férjükhöz, ha az verte és bántalmazta őket.
Még nagyon ritka, hogy a feleség kezdeményezze a válást. Ekkor mindkét család elutasítja a nőt. Leggyakrabban a bántalmazás elől menekülnek az asszonyok. Így a nők többsége inkább szenved tovább egy rossz házasságban.
Az özvegyek helyzete sem könnyebb. Egy vallási központ ad menedéket nekik, ha szükséges, mert menekülnek a család bántalmazása elől. Gyakran szegény, mezőgazdasági területről érkeznek, nem sok vesztenivalójuk van. Az özvegyek és a családok ellentéte gazdasági jellegű. Az özvegy tehet, csak még egy száj, akit etetni kell. Az, hogy az özvegyek nem tiltakoznak, annak a nagyon mélyen gyökerező kulturális hagyomány az oka.
A fiatal nőknek, akik kollégiumhoz hasonló épületekben élnek, szigorú szabályokat kell betartaniuk. Este hétig az épületbe kell élniük, amelyet reggel 6 előtt nem hagyhatnak el, nem fogadhatnak férfi látogatót, és csak meghatározott számú este mehetnek el otthonról a helyi "védő" engedélyével.
Egy kultúra, amely istennőket imád és tisztel, az élő nőknek még az egyenlőséghez közeli jogokat sem engedélyezi.
www.bbc.com
Indiában a nők sohasem voltak egyenrangúak, de még egyenjogúak sem. A lánygyermek problémát jelent a családban még ma is. Nagy nyilvánosságot kapott 2012-ben, amikor Delhin egy diáklányt megerőszakoltak és megöltek. Az eset tiltakozások sorát vonta maga után. A gyilkosság azonban nem az egyetlen probléma, amellyel az Indiában élő nőknek szembe kell nézni.Az egyedül élő nőknek nap mint nap meg kell vívniuk a maguk harcát. Ha egy nő nem megy férjhez, a családon belül is háttérbe szorul, lecsúszik a ranglétrán. Robotolnia kell csendben, kiszolgálni a nagycsaládot. Ha egy nő nem megy férjhez, nem is öltözködhet úgy, mint egy férjes asszony, hanem úgy kell öltöznie, mint egy tizenéves lánynak függetlenül az ő saját korától.
A család nem ismeri el, hogy egy nő lehet felnőtt, de nem házas. A házasság nem mindig elhatározás kérdése, különösen nem a nők számára. Egy olyan társadalomban, ahol egy nő akkor válik teljes értékűvé, ha férjhez megy, ami legtöbbször a vőlegény családjának döntése, kegyetlen dolog hajadonnak maradni.
Körülbelül 40 millió olyan nő él Indiában a 2001-es népszámlálás szerint, aki elmúlt 30 éves, és vagy nem ment férjhez, vagy elvált vagy más okból egyedül él. S ez egy óvatos becslés.
Már sokan közülük dacolni mernek a lenézés hagyományával, és felépítenek maguknak egy függőségektől mentes életet. India gyorsan fejlődő városaiban egyre elfogadottabb az egyedül élő nő. A változások azonban nagyon lassan mennek végbe, és sokszor fájdalomtól sem mentesek.
Az egyedül élő nő gyakran automatikusan a háttérbe szorul, a válás traumatikus lehet. A társadalom megbélyegzi az ilyen nőt, aki gyakran addig háztartásbeli, tehát anyagilag a férjétől függött.
Váláskor a nőnek legtöbbször keményen kell harcolnia az őt megillető részért. Még ha jogosultságát el is ismerik, India néha végtelen lassúságú törvénykezése sokáig nem biztosítja neki, ami jár. Különösen a gyermekes asszonyok helyzete nehéz. Nem ritka, hogy a férj hagyja el a feleséget gyermekestől, és kezdeményezi a válást. Ilyenkor a férj családja is megtagadja az asszonyt. A nők gyakran nem is akarnak válni. Még akkor is szívesen visszamennének a férjükhöz, ha az verte és bántalmazta őket.
Még nagyon ritka, hogy a feleség kezdeményezze a válást. Ekkor mindkét család elutasítja a nőt. Leggyakrabban a bántalmazás elől menekülnek az asszonyok. Így a nők többsége inkább szenved tovább egy rossz házasságban.Az özvegyek helyzete sem könnyebb. Egy vallási központ ad menedéket nekik, ha szükséges, mert menekülnek a család bántalmazása elől. Gyakran szegény, mezőgazdasági területről érkeznek, nem sok vesztenivalójuk van. Az özvegyek és a családok ellentéte gazdasági jellegű. Az özvegy tehet, csak még egy száj, akit etetni kell. Az, hogy az özvegyek nem tiltakoznak, annak a nagyon mélyen gyökerező kulturális hagyomány az oka.
A fiatal nőknek, akik kollégiumhoz hasonló épületekben élnek, szigorú szabályokat kell betartaniuk. Este hétig az épületbe kell élniük, amelyet reggel 6 előtt nem hagyhatnak el, nem fogadhatnak férfi látogatót, és csak meghatározott számú este mehetnek el otthonról a helyi "védő" engedélyével.
Egy kultúra, amely istennőket imád és tisztel, az élő nőknek még az egyenlőséghez közeli jogokat sem engedélyezi.
www.bbc.com
Hozzászólások