Irán javára végzett kémkedés miatt 14 év börtönre ítéltek egy volt brit katonát

Irán javára végzett kémkedés miatt 14 év börtönre ítéltek egy volt brit katonát hétfőn.A 23 éves Daniel Khalife, aki 2018-ban, 16 éves korában csatlakozott a brit hadsereghez, a vádirat szerint nem sokkal később a Facebookon kapcsolatba lépett egy férfival, aki az iráni hírszerzésnek dolgozott. A következő egy évben szélesebb körű kapcsolatrendszert alakított ki több más iráni hírszerzővel, és kapcsolattartói 2019 augusztusában egy londoni parkban kétezer font (985 ezer forint) készpénzt adtak át neki első fizetségként.

Daniel Khalife - akinek apja iráni származású - ezután azonban felvette a kapcsolatot a brit külső hírszerzéssel (MI6) is, amelynek illetékeseit arról tájékoztatta, hogy hamis információkat adott át Iránnak, és ezért fizetséget kapott. Felajánlotta azt is, hogy kettős ügynökként dolgozik a brit hírszerzésnek, de az MI6 operatív tisztjei nem foglalkoztak érdemben a fiatal katonával és az általa elmondottakkal.

A tárgyaláson ugyanakkor kiderült, hogy kiképzési ideje alatt Khalife Nagy-Britaniában és az Egyesült Államokban is számos fotót készített titkos távközlési berendezésekről, és 15 aktív sorállományú brit katona személyes adatait is összegyűjtötte. Az érintett katonák közül többen a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandós egységeinél szolgáltak.

A vádhatóság szerint Khalife ezeket a személyes adatokat elküldte iráni megbízóinak, bár ezt a volt katona tagadta. Khalife, akit 2023-ban őrizetbe vettek, még abban az évben egy ételszállító furgon alvázába kapaszkodva megszökött a londoni Wandsworth börtönből, de háromnapi országos hajtóvadászat után elfogták. Khalifét a londoni Woolwich kerület koronabírósága hétfőn 14 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélte.

A kémkedés ügyében folytatott vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága irányította. Dominic Murphy, az ügyosztály parancsnoka a hétfői ítélethirdetés utáni nyilatkozatában kiemelte: Nagy-Britanniát nagyon komoly fenyegetések érik az Iránhoz hasonló országok részéről, ezért is rendkívül veszélyes, ha a brit hadsereg egyik katonája szolgáltat ki Iránnak bizalmas védelmi információkat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com