Iránt Palesztináért? - az Obama-beszéd izraeli fogadtatása

Az izraeli elemzők szerint Barack Obama amerikai elnöknek az ENSZ-közgyűlésen elhangzott keddi beszédében az iráni nukleáris kérdés és a palesztin-izraeli békefolyamat egymás mellé helyezésével azt üzente Jeruzsálemnek, hogy kész keményen bánni Teheránnal, de cserébe elvárja az előrelépést a palesztinokkal.

oA The Times of Israel című, angol nyelvű honlap szerint az iráni atomfenyegetés és az izraeli-palesztin viszony közvetlen párhuzamba állítása miatt felszaladhattak a szemöldökök Jeruzsálemben. Obama rögtön az új iráni vezetők felé nyújtott óvatos békejobb után tért rá a másik, általa ekképpen meghatározott fő kérdésre: „a viszály, amely még Iránnal fennálló különbségeinknél is messzebbre nyúlik vissza, a palesztinok és izraeliek konfliktusa”.

A két, egymáshoz közvetlenül nem kapcsolódó ügy nyilvánvaló egymás mellé rendelésével Obama a portál elemzője szerint azt sugallta, hogy az „atomot Palesztináért” képlet jegyében a békefolyamatbeli előrelépést kéri cserébe az amerikai elnök az iráni kérdés rendezéséért.

Mivel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök politikusi pályája legfőbb küldetésének - szinte megszállottként - a teheráni atombomba megakadályozását tekinti, az amerikai elnök az akadozó tárgyalások közepette Jeruzsálemnek szóló üzenetével azt próbálta elérni, hogy Jeruzsálemben megértsék: a palesztin államiság ügye az ő számára szintúgy fontos és megoldást sürget. Bár a nyílt kommunikáció szintjén többször tagadták mind Washingtonban, mind Jeruzsálemben a két kérdés kapcsolatát, az elemzők szerint Obama már a múltban is többször utalt párhuzamukra.

Attila Somfalvi, a Jediót Ahronót című lap honlapjának, a ynetnek a szerzője szerint egyszerre jó és rossz Izrael szemszögéből a két ügy közös kezelése. Egyrészt Jeruzsálemben örülhetnek, hogy Obama ismét világossá tette az USA eltökélt szándékát a teheráni atomfegyverkezés megakadályozására, másrészt kínosan érinti a zsidó állam vezetőit annak összekapcsolása az izraeli-palesztin üggyel.

És az amerikai elnök szavai alapján nem lehet szó véletlen kapcsolatról. "Igazi áttörés a két kérdésben - az iráni nukleáris programban és az izraeli-palesztin békében mély és pozitív hatást gyakorolna az egész Közel-Keleten és Észak-Afrikában" – mondta Obama kedden, ismételten összekötve az amerikai külpolitika két kulcskérdését.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com