Iszlám Állam - Egyre több külföldi harcol a dzsihádisták soraiban Irakban

Egyre több külföldi állampolgár harcol az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet soraiban - mondta kedden Haider al-Abádi iraki miniszterelnök Párizsban, a dzsihádisták feltartóztatására az Egyesült Államok vezetésével létrejött koalíció miniszteri szintű nemzetközi tanácskozása előtt.isis"Azt látom, hogy Irakban a külföldi harcosok száma jelentősebb, mint korábban. Régebben 58 százalékra becsültük az iraki harcosokat és 42 százalékra a külföldieket. Mára az arány megfordult, a külföldi harcosok aránya 60 százalék, az irakiaké 40 százalék" - hangsúlyozta az iraki kormányfő. "Az Iszlám Állam elkötelezett és képzett harcosok új generációját hozza létre, akik készek a halálra, de nem öngyilkosok" - tette hozzá.

"Nemzetközi problémáról van szó, amelyet meg kell oldani. Meg kell magyarázni, hogy miért jön annyi terrorista Szaúd-Arábiából, az Öböl menti országokból, Egyiptomból, Szíriából, Törökországból és az európai országokból" - hangoztatta.

Az iraki miniszterelnök szerint az Iszlám Állam elleni harc kudarcának oka, hogy Irak nem kap elég támogatást a dzsihadisták ellen. "Úgy vélem, hogy ez a nemzetközi közösség kudarca. Irak támogatását illetően sok a beszéd, de kevés a tett" - fogalmazott Haider al-Abádi, kevesellve az országnak nyújtott fegyveres támogatást. "Nem sokat kaptunk, szinte semmit. Csak magunkra számíthatunk" - mondta, s kitért arra is, hogy nehézségekbe ütközik, ha újabb fegyvervásárlási szerződéseket akarnak kötni.

"A szerződések nagy részét az előző kormány kötötte meg az oroszokkal. Az oroszok ellen amerikai szankciók vannak érvényben és nagyon nehéz kifizetni ezeket a fegyvereket. A pénz ott van a bankban, de nem tudunk hozzáférni" - mondta az iraki miniszterelnök. Hozzátette: "Nem fegyvereket kérünk, hanem azt, hogy könnyebben vásárolhassunk fegyvereket".

Az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam ellen létrehozott, hatvan országból álló nemzetközi szövetség 24 tagja ül össze Párizsban, hogy felülvizsgálják az általuk követett stratégiát, mivel az utóbbi tíz hónapban végrehajtott mintegy 4 ezer légicsapás ellenére az dzsihadista szervezet egyre több katonai sikert ér el.

Az Iszlám Állam terrorszervezet néhány hónap alatt Irak területének egyharmadát és Szíria területének felét vonta ellenőrzése alá mintegy 300 ezer négyzetkilométernyi összefüggő területen, ahonnan a dzsihadisták sikeresen kiszorították az iraki és szíriai kormányerőket, és kikiáltották az úgynevezett kalifátust.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com