Iszlám Állam - Kerry: minden fronton előrenyomulunk, és addig küzdünk, míg nem győzünk

Az Iszlám Állam (IÁ) elleni globális koalíció minden fronton előre fog nyomulni, és egészen addig folytatja a küzdelmet, amíg az a győzelemhez szükséges - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter a koalíció első miniszteri szintű értekezletén szerdán Brüsszelben.

iszlám államAz amerikai diplomácia vezetője figyelmeztetett, hogy az elköteleződés várhatóan évekre kell, hogy szóljon, ám a koalíció lépései a megalakulása ót eltelt hónapban is jelentős csapást tudtak mérni az IÁ tevékenységére.

"Egyetlen nagyobb IÁ-egység sem nyomulhat agresszíven előre anélkül, hogy ne kelljen aggódnia amiatt, hogy mi fog lecsapni rá az égből" - húzta alá a miniszter, aki szerint az IÁ jelenleg sokkal nehezebben tud nagy erőket összevonni és koncentrált támadásokat végrehajtani, mint a nyáron.

Kerry elmondta, hogy koalíciós támogatással Irakban sikerült területeket visszafoglalni a terrorszervezettől, Szíriában pedig parancsnoki struktúrája és olajinfrastruktúrája szenvedett jelentős károkat. Az amerikai diplomácia vezetője méltatta az arab államok szerepvállalását az IÁ elleni küzdelemben.

Kerry úgy vélte, hogy bár a részt vevő országok földrajzilag és kulturálisan is különbözőek, de mind felismerik, hogy az IÁ közös fenyegetés, s veszélyt jelent mindannyiuk értékeire és érdekeire. A politikus szerint ebből a sokszínűségből erő fakad, mert így a koalíció nem csak a közel-keleti hadszíntéren, hanem más területeken is fel tud lépni a szélsőségesek előretörése, népszerűségének terjedése ellen.

"Az Iszlám Állam visszataszító jellege egyre nyilvánvalóbbá válik minden mocskos kivégzéssel és minden korábbi harcosuk vallomásával, hogy az Iszlám Állam megtévesztette őket, s elhitette velük, hogy az, ami valójában nem" - jelentette ki John Kerry.

Az amerikai külügyminiszter fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az IÁ elleni globális koalíció "nem gyűlöletet szít, hanem bátorságot a jövő építéséhez", ami közös érdekeken, értékeken és az egymásba vetett kölcsönös bizalmon alapul.

"Ez a választóvonal a barbarizmus és a civilizáció között" - szögezte le az amerikai diplomácia első embere.
A konferenciának a NATO brüsszeli központja ad otthont, de nem NATO-esemény, hanem az amerikai külügyminisztérium szervezte, s maga John Kerry is hangsúlyozta, hogy ez csak logisztikai szempontok miatt alakult így, s a félreértések elkerülése érdekében fontosnak tartotta tisztázni, hogy az Iszlám Állam elleni globális koalíció miniszteri konferenciájának intézményileg nincs köze az észak-atlanti szövetséghez.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com