Izrael mérlegeli részvételét egy közel-keleti leszerelési konferencián

Izrael mérlegeli részvételét egy közel-keleti leszerelési konferencián, amelyen a tömegpusztító vegyi, biológiai, illetve nukleáris fegyverek felszámolásáról tárgyalnának.

201108082058_izraelElső alkalommal sikerült a múlt héten Svájcban egy titkos megbeszélésen egy asztalhoz ültetni Izrael, Irán, Líbia és Szaúd-Arábia képviselőit, hogy tárgyaljanak a Közel-Kelet tömegpusztító fegyverektől való mentesítéséről. Az arab államok eddig nem egyeztek bele, hogy ezeket a kérdéseket a zsidó állammal közösen vitassák meg - írta csütörtöki vezércikkében a Maariv című izraeli napilap.

Jeruzsálemből Jeremy Issacharoff, a külügyminisztérium stratégiai osztályának igazgatóhelyettese és az atomenergia-bizottság egyik vezetője utazott Svájcba. A találkozón részt vettek a megbeszélés fölött bábáskodó nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Oroszország és Nagy-Britannia képviselői is.

Mivel elterjedt vélemény, hogy a térségben jelenleg csak a zsidó állam rendelkezik nukleáris fegyverrel, a titkos megbeszélésen az került a vita középpontjába, hogy a jövendő csúcstalálkozón elsősorban Irán nukleáris fegyverkezéséről vagy Izrael lehetőségeiről essék-e szó. Jeruzsálem garanciát akar arra, hogy ne Izrael legyen a tárgyalások fókuszában - valószínűleg Washington és London megadná ezt.

Az amerikai kormány még a kilencvenes években, Bill Clinton elnöksége idején megpróbálta rávenni Izraelt, hogy csatlakozzon egy olyan nemzetközi egyezményhez, amelyben a résztevők lemondanak a hasadóanyag-gyártásról, de az akkori miniszterelnök – aki a kormányt jelenleg is vezető Benjámin Netanjahu volt – éles hangú válaszlevélben utasította el a kérést.

Az izraeli kormány egyik ülésén néhány hete a szíriai vegyi fegyverek leszerelésével kapcsolatban felmerült, hogy Izrael is változtasson a vegyi fegyverekkel kapcsolatos eddigi politikáján, ugyanis a Háárec című lap csütörtöki száma szerint a hadsereg vezetőinek jelentős része úgy gondolja: annak nyomán, hogy Damaszkusz beleegyezett saját készlete felszámolásába, Izraelben is eljött ennek az ideje. Jeruzsálem ugyan 1993-ban aláírta a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt (CWC), de csatlakozását mindeddig nem ratifikálta.

A kormány ülésén azonban nem volt sem hosszas vita sem szavazás erről, hanem Netanjahu és Móse Jaalon védelmi miniszter elmagyarázta, hogy nincs szükség változtatásra, és továbbra is fenn kell tartani az eddigi több évtizedes álláspontot.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com