Izraelben mégis bűnösnek találták Olmertet egy megvesztegetési ügyben

Két és fél évvel felmentése után mégis bűnösnek nyilvánították Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt egy megvesztegetésben, az úgynevezett Talansky-ügyben, a „pénzes borítékok” ügyében – írja a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

bírói kalapácsHétfő reggel a jeruzsálemi kerületi bíróság - korábbi ítéletét megváltoztatva - az újonnan előkerült bizonyítékok nyomán bűnösnek mondta ki Izrael volt kormányfőjét egy dollárkötegekkel teli borítékokkal végrehajtott megvesztegetés ügyében.

Hét hónappal ezelőtt azért újították fel az egyszer már lezárt ügyet, mert Olmert volt titkárnője vádalku keretében új bizonyítékokat szolgáltatott, átadta egykori naplóját és volt főnökével folytatott beszélgetéseinek hangfelvételeit.

Az ítélet csalás, bizalommal visszaélés és megvesztegetés minősített esete bűntettében nyilvánította vétkesnek Ehud Olmertet. Az új bizonyítékok között olyan naplóbejegyzés és hangfelvétel is található, amely szerint Olmert a neki átadott készpénzt személyes céljaira is felhasználta.

A bírók szerint a volt miniszterelnök törvényt szegett, amikor a kézhez kapott pénzekről jelentési kötelezettsége ellenére nem számolt be a számvevőszéknek, és tudatában volt eljárása helytelenségének, ezért arra akarta rávenni titkárnőjét, hogy politikai célokra használt pénzeknek állítsa be a birtokában lévő összegeket.

A vádak szerint Morris (Móse) Talansky amerikai üzletember több százezer dollár értékben adott át Ehud Olmertnek készpénzzel teli borítékokat, amikor az utóbbi még jeruzsálemi polgármester és gazdasági miniszter volt, és a pénzt a vádlott részben saját céljaira használta fel.

Olmert ügyvédje csalódottságát fejezte ki az ítélethirdetés után, hazugságnak nevezte az egykori beosztott állításait, és bejelentette, hogy fellebbeznek a határozat ellen.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com