Izraeli média: ismét aktív a Hamász tavaly likvidálni próbált katonai vezetője

Mohamed ed-Deif, a Hamász palesztin radikális szervezet katonai szárnyának vezetője túlélte a tavaly nyári hadművelet során ellene megkísérelt izraeli likvidálási műveletet, és visszatért a Gázai övezetet uraló Hamász vezérkarába – jelentette az izraeli média szerdán.

háárecA Gázai övezetben tavaly lefolytatott Erős Szikla hadművelet során Izrael célzott légicsapást hajtott végre Deif ellen, de ennek eredménye nem volt egyértelmű. Jeruzsálem korábban azt jelezte, hogy végeztek a Hamász katonai vezetőjével, a gázai iszlamisták viszont kezdettől azt állították, hogy túlélte az akciót.

A friss médiaértesülések szerint az izraeli biztonsági erők ma már úgy vélik, hogy a keményvonalas, Izrael elleni gyűlöletéről és harcos álláspontjáról ismert Deif ismét döntéshozó helyzetbe került a katonai szárnyban, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádokban.

A Háárec című izraeli újság értesülése szerint belső nézeteltérései ellenére a Hamász szilárdan megőrizte szervezeti egységét, és továbbra is a politikai szárny hozza meg a fontos stratégiai döntéseket.

A lap szerint Deif az Erős Szikla hadműveletet megelőzően azt tervezte, hogy a palesztinok - támadó alagutakon Izraelbe hatolva - katonákat és civileket hurcolnak Gázába, de a politikusok megakadályozták a katonai szárny akcióját. Deif és emberei ezért megharagudtak, és később, az Izraellel ötven napon át folytatott harcokban többször is megpróbálták végrehajtani az emberrablásokat, de az izraeli hadsereg mindig megakadályozta kezdeményezésüket.

A politikusok és a katonák a külső támogatókon is vitatkoznak, mert míg a szervezet politikai tevékenységét irányító Háled Mesaal a szaúd-arábiai segítségben bízik, addig Deif és a katonai vezérkar az iráni szövetséget szorgalmazza, mert csak tőlük remélhetnek komoly katonai segítséget.

A katonai szárny jelenleg arzenáljának és hadműveleti területének, elsősorban az Erős Szikla idején lerombolt alagutaknak a helyreállításán dolgozik, valamint harcosokat toboroznak – értesült a Háárec.

Az alagútrendszer újjáépítésén a nap huszonnégy órájában folyamatosan mintegy ezer ember tevékenykedik. A nyersanyagok elsősorban olyan civilektől származnak, akik otthonaik rekonstrukciójához építőanyagokat kaptak, de nincs pénzük a munkálatokra, és a feketepiacon eladták az építkezésekhez kapott anyagokat.

Az izraeli média szerint a Hamász százötven kilométeres hatótávolságú rakétákkal próbálja feltölteni raktárait, de a csempészalagutak elleni egyiptomi fellépés miatt nehézségei vannak a külföldi fegyverek beszállításában, ezért elsősorban helyben készülnek újabb rakéták, amelyeket hazai mérnökök és szakemberek szerelnek össze.

A cikkből az is kiderül, hogy a tavaly nyári harcok nyomán még újabb hetvenezer gázai került fel az ENSZ segélyezési listáira, és így már mintegy kilencszázezren kapnak az övezetben élelmiszercsomagokat a nemzetközi szervezettől.

Az utóbbi két hónapban megkezdődtek a lakóházak helyreállítási munkálatai is. A körülbelül százezer megsérült épületből nyolcvanezernek a tulajdonosa már hozzájutott a szükséges nyersanyagokhoz, de a teljesen lerombolt tizennyolcezer lakás újjáépítése még nem kezdődött meg. Még mindig több tízezren laknak az ENSZ menedékhellyé vált iskoláiban.

Továbbra is csak napi hat-nyolc órára tudják biztosítani az áramellátást, és igen rossz az ivóvíz minősége. A munkanélküliség negyven százalék közüli, elsősorban a fiatalokat sújtja, és noha sem a politikai, sem a katonai szárny nem szeretne jelenleg újabb összecsapást Izraellel, a fokozódó nyomor - akárcsak tavaly - a helyzet romlásához vezethet.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com