Nem politikai tüntetésekhez nem kell már engedélyt kérni Izraelben

"A szólásszabadság joga a demokratikus államokban a szabadság lényegi eleme, és ezért fontosabb a zajos tüntetések környékén élők nyugalomhoz való jogánál" - határozott az alkotmánybíróságként is működő, s ezúttal három bíró közös döntését meghozó grémium.

"Az engedély megkövetelése a tüntetések megrendezéséhez semmi más, mint a brit mandátum korának maradványa, s eljött az idő megvizsgálni elmozdítását az izraeli törvénykezésből"- áll a bírói döntésben. Eszter Hajut, a legfelsőbb bíróság novemberben hivatalba lépő új elnöknője azt is hozzátette, hogy a nyugati államokban nem szükséges engedély a tüntetésekhez, s hogy a közszereplők és a közintézmények bírálata a demokrácia lelkét jelenti.

Izrael legfelsőbb jogi grémiuma ezzel a végzéssel az Aviháj Mandelblit államügyész lakásánál tavaly november óta minden szombaton megtartott civil tüntetések vezetőinek, valamint a Minőségi Kormányzásért nevű civil szervezet beadványára válaszolt.



A civilek azért fordultak hozzájuk jogorvoslatért, mert a rendőrség - a lakók nyugalmára hivatkozva - megpróbálta máshová helyeztetni, illetve ötszáz főben korlátozni a tüntetéseket. A főügyész otthona mellett lassan egy éve folynak már a demonstrációk, mert a tiltakozók szerint Mandelblit túlzottan lassan és az állami vezetőkkel szemben túlzottan engedékenyen dönt, elsősorban Benjámin Netanjahu miniszterelnök korrupciós ügyeiben.

A petíciót benyújtó civil szervezet a civil társadalom, a szólásszabadság és az izraeli nép hatalmas győzelmének nevezte a határozatot, amely a jövőben mérvadó lehet minden hasonló ügyben, mivel Izraelben a precedensjog alapján működik az igazságszolgáltatás. A rendőrség egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú vezetője viszont aggodalmát fejezte ki hétfőn a Háárec internetes változatának, mert szerinte a döntés nyomán elvileg radikális jobboldaliak is tüntetni vonulhatnak provokációs célból egy arab faluba, és a határozat erőszakos demonstrációkhoz is vezethet, a rendőrség szerepének korlátozása és felkészülésének megnehezítése miatt.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com