Netanjahu a status quo fenntartását hangoztatta az izraeli külügyminiszter-helyettes nyilatkozata nyomán

Ismét megerősítette a jeruzsálemi Templomhegy látogatási rendjének változatlansága melletti elkötelezettségét az izraeli miniszterelnök, azt követően, hogy Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes egy tévéadásban azt mondta, arról "álmodik", hogy izraeli zászló lengjen a Mecsetek terén.

Noha a hétvégén Izrael és az al-Aksza mecset fölött védnökséget gyakorló Jordánia megerősítette a szent hely felügyeletének szabályait, amelyek szerint csakis muzulmánok imádkozhatnak a Mecsetek terén, Cipi Hotoveli hétfőn az izraeli parlament tévécsatornájának adásában az izraeli zászlóról tett kijelentése mellett azt is mondta, hogy engedélyezni kellene a zsidók számára is az imádkozást ezen a helyen.

netanjahu_izrael

Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala válaszul közölte, hogy a miniszterelnök kormánya minden tagjától elvárja, hogy a kormányfő szombat este kiadott közleménye szerint járjon el, amely rögzíti az izraeli kormány Templomheggyel kapcsolatos irányelveit - értesült a Háárec című újság honlapja.

A miniszterelnöki közlemény után Hotoveli mérsékeltebb hangnemet ütött meg, és közölte, hogy "csak magánvéleményének adott hangot, amely nem egyezik a kormány politikájával". Hozzátette, hogy természetesen követni akarja a kormánynak a Templomheggyel kapcsolatos, a status quo megőrzését célzó elveit.

A Likud keményvonalas szárnyához tartozó, vallási hagyományokat követő Cipi Hotoveli májusban a külföldön szolgáló izraeli diplomaták értekezletén kijelentette, "hogy egész Izrael földjét nekünk adta a Teremtő", s az ország képviseletében "nem okosnak kell lenni, hanem igazunk tudatában kell eljárni". Szavaival a Háárec szerint megrökönyödést váltott ki a diplomaták körében.

Az izraeli politikus legújabb nyilatkozata miatt az ellenzéki szociáldemokrata Cionista Tábor egyik politikusa, Joel Hasszon felszólította Netanjahut, hogy még aznap menessze külügyminiszter-helyettesét.

"Jelenleg nyugalomra kell törekedni és a palesztinokkal ápolt kapcsolatok rendezésére, s nem a zavargások újbóli fellobbantására a Templomhegyen és Jeruzsálemben" - mondta Hasszon.

Benjámin Netanjahu vasárnap kiadott közleményében leszögezte, hogy a hét végén John Kerry amerikai külügyminiszterrel megállapodott arról, hogy Izrael ragaszkodik a Templomhegyen az eddigi rendszabályok fenntartásához, s ott csakis a muszlimok imádkozhatnak, míg más vallások képviselői látogatást tehetnek.

Netanjahu október elején megtiltotta a knesszet képviselőinek és kormánya tagjainak a szent hely látogatását, hogy csökkentse a hetek óta tartó feszültséget. A szeptemberben kezdődött zavargások közvetlen kiváltó oka ugyanis az a palesztin médiában lábra kapott vélekedés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén, bár ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta.

A Mecsetek tere (arab nevén Haram as-Saríf) az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye, amelyet ők Templomhegynek neveznek.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com