Siklóernyővel szökött át Szíriába egy izraeli arab

Siklóernyővel szökött át Szíriába egy izraeli arab - jelentette a helyi média vasárnap reggel.

Az izraeli hadsereg számos egysége készültségbe lépett, amikor szombaton a Golán-fennsíkon lévő őrszemek jelentették, hogy egy siklóernyőt a fennsík szíriai oldalára sodort a szél, ott is az al-Kaidával együttműködő szélsőséges lázadószervezet területére - értesült vasárnap katonai forrásból a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.

9da03650

A Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat kiderítette, hogy egy Dzsaldzsúlia városban élő, 23 éves arab fiatalember szökött át ilyen különös módon, valószínűleg azért, hogy csatlakozzon a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló lázadókhoz.

Moti Almóz altábornok, katonai szóvivő a lapnak elmondta: nem bizonyosak benne, hogy várták az Izraelből érkező új harcost a túloldalon, de véleményük szerint előre megtervezett akcióról van szó.

Eleinte attól tartottak a hadseregben, hogy a szél véletlenül sodort a szíriai állásokhoz egy izraeli siklóernyőst, és majd súlyos árat kell fizetni a szélsőséges iszlamista erők fogságába kerülő izraeli állampolgár kiváltásáért. Helikopterekkel és gyalogos egységekkel éjszakába nyúlóan keresték a határtérségben földet érő siklóernyős nyomát.

Az utóbbi években több tucat izraeli arab csatlakozott a Szíriában harcoló felkelőkhöz, de első ízben közelítette meg valaki légi úton és nem Törökországon keresztül az izraeli határ szomszédságában folyó harcokat.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com