Izraelen végighaladó tömeges konvojjal követelték tiltakozók Netanjahu szerepének kivizsgálását a tengeralattjáró-ügyben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izraelen végighaladó tömeges konvojjal követelték tiltakozók Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerepének kivizsgálását a tengeralattjárók és hadihajók katonai közbeszerzésének korrupciós ügyében - jelentette a helyi média.Késő este ért Jeruzsálembe, a Balfour utcai miniszterelnöki rezidenciához a házilagos műanyag tengeralattjáró-utánzatok egy része, ahol az állandóan ott tartózkodó Netanjahu-ellenes tüntetők üdvrivalgással fogadták őket. A rezidenciánál meghallgatták többek közt Amír Heszkel nyugalmazott repülő tiszt korrupció-ellenes beszédét, majd Noa Rotman, Jichák Rabin megölt miniszterelnök unokája beszélt az egybegyűltekhez.

    
Előzőleg a legfelsőbb bíróság előtt rendeztek felvonulást a tengeralattjáró-konvojban részt vevő alkotások, kisebb-nagyobb fekete, rózsaszín, sárga mű-tengeralattjárók autók csomagtartóján, utánfutóin, rajtuk felirat általában a 3000-res számmal, a korrupciós ügy rendőrségi aktájának számával.

Szerda reggel mintegy 300-an indultak útnak a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek a beszámolója szerint Észak-Izraelből, a Kfar Blum nevű kibucból, - akkor még csak ötven tengeralattjáró utánzattal.
    

A főként volt tengerésztisztek szervezte akció során először Haifán, a tengerészeti múzeumnál álltak meg és tartottak beszédeket arról, hogy szerintük fel kell göngyölíteni az ügy Netanjahuhoz is elérő szálait, állami vizsgálóbizottságot és nyomozást követeltek. Később a miniszterelnök jelenleg hétvégi szállásaként szolgáló villájánál, Cezáreában tartottak szünetet és beszédeket, majd Tel-Avivban rendeztek tengeralattjárós felvonulást, mielőtt a konvoj ráfordult a Jeruzsálembe tartó főútra. Útközben számos helyen feliratokkal és zászlókkal feldíszített helyi konvojok csatlakoztak hozzájuk, Latrunnál egy Dél-Izraelből, Beér-Sevából indult csoport is besorolt közéjük, és estére lassú menetben a szélső sávban, hangos dudaszóval haladva sok száz autó, és közel száz házilagos tengeralattjáró ért Jeruzsálembe.
    

Nyomásgyakorlásuk célja a Netanjahu elleni nyomozás megindítása ebben a korrupciós ügyben is, miután Avicháj Mandelblitt főügyésznek csütörtökön kell választ adnia a legfelsőbb bíróság kérdéseire a grémiumhoz benyújtott petíciók nyomán. Netanjahu szerepét mindeddig nem vizsgálták, mert Mandelblitt a nyomozás korai szakaszában bejelentette, hogy a kormányfőnek nem volt köze ehhez az ügyhöz. Azonban a Közélet tisztaságáért nevű, valamint több más civil szervezet petícióban követelte a legfelsőbb bíróságtól a nyomozást a hozzájuk eljutott információk alapján.
    

A civilek legmagasabb rangú katonatisztek közjegyző előtt tett vallomásait mellékelték beadványukhoz, melyek szerintük alátámasztják Netanjahu érintettségét. Hétfőn a 12-es tévécsatorna híradójában kiszivárogtatták Dan Harel, a védelmi minisztérium volt igazgatójának szavait, melyek szerint a miniszterelnöki hivatal, és maga Benjámin Netanjahu komoly nyomást gyakorolt rá egy hetedik, a hadsereg szerint szükségtelen tengeralattjáró megvásárlása érdekében, valamint a tenger alatti földgázmezőket védő hadihajókra kiírt pályázat visszavonására, s a német ThyssenKrupp Corporation felkérésére a hajókhoz.
    

"Az volt a benyomásom, hogy ezen közbeszerzési kezdeményezés mögött olyan érdek áll, amelynek természete számomra nem világos" - írta Harel hivatalos vallomásában. A legfelsőbb bíróság várhatóan két hét múlva dönt arról, hogy felszólítson-e a nyomozás megkezdésére. Az azóta leköszönt Sáj Nicán ügyész és az ügyészség a rendőrség javaslatai alapján tavaly decemberben döntött arról, hogy bíróság elé állítják a helyi sajtóban háromezres aktaként elhíresült, főként tengeralattjárók beszerzése miatt kirobbant korrupciós botrány szereplőit, amennyiben ügyészi meghallgatásukon nem tudják meggyőzni ennek ellenkezőjéről a vádhatóságot.
    

A vád megvesztegetés a hadsereg több vezetőjével és az üzletek lebonyolítóival szemben, s az érintettek között megtalálható Benjámin Netanjahu miniszterelnök unokatestvére, David Simrón is, akit pénzmosással vádolnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com