Három nap alatt kilencvenszeresére nőtt a sugárzás a fukusimai talajvízben

Az elmúlt három napban kilencvenszeresére nőtt a radioaktív cézium koncentrációja a talajvízben a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű területén - közölte kedden a létesítményt üzemeltető TEPCO energiacég.

fukusima

Az erőműnek az óceántól 25 méterre lévő egyik kútjából vett mintákban literenként 9 ezer becquerel volt a cézium 134-es és 18 ezer becquerel a cézium 137-es számú izotópjának koncentrációja. Pénteken még literenként 99 és 210 volt a két izotóp szintje ugyanebben a kútban, miközben a japán egészségügyi határérték literenként 60 és 90 becquerel.

A TEPCO az NHK televízióval közölte: egyelőre nem tud magyarázattal szolgálni a cézium koncentrációjának hirtelen megugrására, és azt sem tudja megmondani, hogy ez milyen hatással lesz a tengervízre.

Az elmúlt hetekben fokozatosan nőtt a sugárzás mértéke a talajvízben a fukusimai erőmű területén, ami szakértők szerint arra utal, hogy a korábban a reaktorok hűtésére használt, súlyosan szennyezett víz elkezdett beszivárogni a talajba.

A TEPCO kedden azt is elismerte, hogy a sugárszennyezés mértéke a tengervízben is fokozatosan nő május óta, tehát a talajvíz vélhetően a tengerbe is beszivárog.

Ugyanakkor eddig csak a kevésbé szennyező trícium koncentrációja emelkedett meg, a cézium szintje most mutatott először drámai ugrást 2011 óta.

Az erőműben 23 600 köbméter sugárszennyezett víz gyülemlett fel, amelynek ártalmatlanítása komoly gondot okozott a cégnek. Korábban a föld alatti tartályok ereszteni kezdtek, ezért a vizet ideiglenesen acéltartályokba szivattyúzták át, azonban a szivárgásnak ez sem vetett véget.

Megfigyelők szerint az újabb problémák arra utalnak, hogy több mint két évvel a súlyos atombaleset után - amilyenre Csernobil óta nem volt példa - még korántsem sikerült stabilizálni a fukusimai erőmű helyzetét, és további fennakadásokra kell számítani a létesítmény negyven évig is eltartó leszerelése során.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes okból zavarták el az életet mentő nőket Japánban - videó

Döbbenetes okból zavarták el az életet mentő nőket Japánban - videó

A két hölgy újra akarta éleszteni a rosszul lett polgármestert, de lezavarták őket.

Japán újítás: a magától helyére guruló önvezető papucs

Japán újítás: a magától helyére guruló önvezető papucs

A japán város egyik házában különleges szolgáltatás várja a vendégeket márciustól.

Japán nők még a randizáshoz is túl fáradtak a sok munka miatt

Japán nők még a randizáshoz is túl fáradtak a sok munka miatt

Egy kutatás szerint a japán nők inkább otthon pizsamában nézik a tévét ismerkedés helyett.

Hihetetlen dolog miatt kért elnézést a japán vasúttársaság

Hihetetlen dolog miatt kért elnézést a japán vasúttársaság

Tokió egyik városnegyedében döbbenetes eset történt a vasútállomáson.

Japán kórházi ételek láttán világszerte elámultak a netezők

Japán kórházi ételek láttán világszerte elámultak a netezők

A képek láttán sokaknak már szülni támadt kedve a felkelő nap országában.

Halálra túlórázta magát egy újságírónő Japánban

Halálra túlórázta magát egy újságírónő Japánban

A 31 éves japán nő szívrohamban halt meg a sok túlóra miatt.

Macskavonatot indítottak a japánok a cicák népszerűsítésére  - videó

Macskavonatot indítottak a japánok a cicák népszerűsítésére - videó

Japánban az emberek odavannak a macskákért, de sokan nem merik őket befogadni.

A falu, ahol emberek helyett madárijesztők laknak

A falu, ahol emberek helyett madárijesztők laknak

A japánok mindig híresek voltak fura találmányaikról, elképzeléseikről.

Kártérítést fizet a japán Mitsubishi Materials a második világháborús kényszermunkák áldozatainak

Kártérítést fizet a japán Mitsubishi Materials a második világháborús kényszermunkák áldozatainak

Pekingben írásban elkötelezte magát a bocsánatkérés és a kártérítés mellett a japán Mitsubishi Materials vállalat, amely a második világháború idején csaknem 3800 kínait kényszerített bányamunkára - j...

Hónapokig járatta a bolondját a rendőrökkel egy japán hacker

Hónapokig járatta a bolondját a rendőrökkel egy japán hacker

Még 2012-ben küldött különböző felhasználók gépéről halálos fenyegetéseket egy japán hacker, akit most nyolc év börtönre ítéltek. Hónapokig járatta a bolondját a rendőrökkel. A 32 éves mérnök férfi e...

http://ujhazak.com