Jemeni külügyminiszter: a volt elnök zsebből fizeti a húszi lázadókat

A volt jemeni elnök, Ali Abdalláh Száleh 60 milliárd dolláros (16,5 milliárd forint) vagyonából fegyverezte fel a síita húszi lázadókat, akik a jelenlegi, nemzetközileg elismert államfőt országa elhagyására kényszerítették - közölte vasárnap Rijád Jászín jemeni külügyminiszter Sarm-es-Sejkben.

ensz"ENSZ-felmérések szerint Száleh hozzávetőleg 60 milliárd dolláros vagyont halmozott fel 33 éves országlása alatt" - emlékeztette Jászín a jelenlévőket az Arab Liga éves csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatóján. Az ország becsült éves hazai össztermékét (GDP) is meghaladó vagyonát a 2012-ben lemondásra kényszerített államfő az ENSZ-jelentés szerint a világ különböző pontjain tárolja - mondta Jászín.

"A húszik Száleh segítségével, és Irán logisztikai támogatásával államcsínyt hajtottak végre" - jelentette ki, és hozzátette, hogy Jemen légterének szerda éjjeli lezárása előtt legkevesebb két iráni gép érkezett Szanaába a húsziknak szánt fegyverekkel a fedélzetén.

Sokan úgy látják, hogy Jemen a szunnita vezetésű országok és húszikat támogató síita nagyhatalom, Irán közti kihelyezett háború helyszínévé vált. Jászín hangsúlyozta, hogy országában nem a felekezetek háborúznak egymással. "Jemenben a felekezeti különbségek kérdése nincs jelen" - állította, példaként említve, hogy nincsenek külön mecseteik a síitáknak és a szunnitáknak.

A húszik ezen kívül nem képviselik a jemeni síita kisebbséget sem, azoknak legfeljebb egy százalékát alkotják - mondta, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy a szóban forgó milíciát egy Húszi nevű család alapította, és csak a külső és belső támogatások által tudott ilyen katonai sikereket elérni.

A jelenleg folyó hadjárattal kapcsolatban Jászín azt mondta, hogy szükség esetén elképzelhető a külföldi csapatok szárazföldi bevetése is. Hangsúlyozta, hogy a katonai akció akkor ér véget, ha a lázadók átadják fegyvereiket a "törvényes hatóságoknak".

A jemeni elnök, Abed-Rabbo Manszúr Hádi visszatérésével kapcsolatban a belbiztonsági szempontok figyelembevételével születik majd döntés. Hádi csütörtökön menekült ki Jemenből szaúdi segítséggel. Szombaton felszólalt a sarm-es-sejki konferencián, majd röviddel később Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal együtt Rijádba utazott.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com