Johnson nem ért egyet a legfelsőbb bíróság döntésével, de tiszteletben tartja

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy nem ért egyet a brit parlamenti ülésszak lezárását törvénysértőnek minősítő, kedden kihirdetett legfelsőbb bírósági döntéssel, de tiszteletben tartja a határozatot.A brit legfelsőbb bíróság semmisnek, nem létezőnek minősítette az ülésszak lezárásáról hozott döntést, és ennek alapján kimondta, hogy a parlamenti ülésszak nincs lezárva, jelenleg is tart. Az alsóház ülésszaka két hete ért véget, miután Johnson kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad elkezdését október közepén.

   
A keddi legfelsőbb bírósági határozat szerint azonban már az is törvénysértő volt, hogy a kormányfő az uralkodónak az ülésszak lezárását indítványozta, mivel a döntés ésszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

Johnson, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vesz részt New Yorkban, a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: erőteljes mértékben nem ért egyet a legfelsőbb bíróság határozatában foglaltakkal, de a kormány természetesen tartja magát a döntéshez és a parlamenti ülésszak folytatódik.
    

Kijelentette ugyanakkor, hogy továbbra is "jó indokok" szólnak egy új parlamenti évad elkezdése mellett, és a kormánynak változatlan szándéka, hogy a hagyományos királynői beszéd megtartásával új programot hirdessen. Johnson a BBC-interjúban tényként jelentette ki, hogy a kormány ezt meg fogja tenni. Boris Johnson eredeti terve alapján az új ülésszak október 14-én, alig két héttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes október 31-i határideje előtt kezdődött volna, amikor II. Erzsébet királynő kihirdette volna a kormány új törvényalkotási programját.
    

A brit alkotmányos parlamentarizmus hagyományai ugyanakkor azt diktálják, hogy az új törvényhozási évad csak az előző ülésszak formális lezárása után kezdődhet, az új kormányprogramot ismertető királynői beszéddel. A keddi BBC-interjúban Johnson kitért annak a kérdésnek a konkrét megválaszolása elől, hogy a parlamenti ülésszak lezárását törvénysértőnek és semmisnek kimondó legfelsőbb bírósági döntés után, vagyis a jelenlegi ülésszak lezárása nélkül a kormány technikailag miként kívánja elkezdeni az új ülésszakot.
    

Arra a felvetésre ugyanakkor, hogy a legfelsőbb bíróság határozata szerint az ülésszak lezárása törvénysértő, tehát a parlamenti munka berekesztésével a kormány nem próbálkozhat újból, a brit miniszterelnök úgy reagált: nem biztos abban, hogy a legfelsőbb bíróság ezt mondta ki. "Az bizonyos, hogy a bírák úgy gondolták: az ülésszak lezárásának általunk választott módját nem tudják helyeselni, ez egy furcsa ítélet (...) Nem hiszem azonban, hogy a bírák kizárták volna a királynői beszéd megtartásának lehetőségét, távolról sem ez a helyzet" - fogalmazott Johnson.
    

Hozzátette: a kormány biztosítani fogja, hogy a parlamentnek bőségesen legyen ideje a vitára a Brexitről. Johnsont az ellenzék részéről és a kormányzó Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy a parlamenti ülésszak berekesztésével az október 31-i Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarta korlátozni, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői megakadályozhassák a rendezetlen kilépést az Európai Unióból.        


A kormányfő rendre cáfolja ezeket a vádakat, mondván: a lépésnek nincs köze a Brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése. A legfelsőbb bíróság is kimondta azonban keddi végzésében, hogy az ülésszak lezárása a Brexit október 31-i határnapjáig hátralévő nyolc hétből ötben megakadályozta volna a parlamentet alkotmányos szerepének ellátásában.
    

A végzés szerint az október 31-i Brexit-határnap alapvető változásokat vetít előre a brit alkotmányosságban is, és a parlamentnek, különösen a választott képviselők alkotta alsóháznak joga van ahhoz, hogy hangot adjon véleményének e változásokról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com