Josep Borrell: az EU-nak támogató üzenetet kell küldenie az orosz ellenzéknek

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Uniónak támogató üzenetet kell küldenie az orosz ellenzéknek - jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus hétvégén bekövetkezett halálára reagálva.Az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve Borrell elmondta: tisztelegni kell Navalnij emléke előtt, ezért azt javasolja a külügyminisztereknek, hogy az uniós emberi jogi szankciós rendszert nevezzék át az ő nevére, annak érdekében, hogy "személye örökre kapcsolódjon az EU emberi jogok védelmére irányuló munkájához".
    

Hozzátette: az EU újabb szankciókat fog javasolni a Navalnij haláláért felelős személyek ellen, akár az oroszországi büntetés-végrehajtási rendszer intézményi struktúrája ellen, de nem szabad elfelejteni, ki az "igazi bűnös" az orosz ellenzéki vezető halálában. Mint mondta, továbbra is szoros figyelemmel kell követni az ukrajnai háború alakulását. "Nem úgy tűnik, mintha a háborúnak vége lenne, tehát mind a politikai, mind a katonai fronton továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát és az orosz népet is, akik szabadságban akarnak élni" - tette hozzá.
    

Borrell szerint a jelenleg folyó izraeli-palesztin fegyveres konfliktus befejezésére, és Izrael rafahi hadműveletének megelőzésére az egyetlen megoldás a túszok szabadon engedése és a tűzszünet kimondása. A főképviselő azt javasolta a tagállamoknak, hogy vezessenek be szankciókat a ciszjordániai erőszakos izraeli telepesek ellen is.
   

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban Hadja Lahbib belga külügyminiszter elmondta, Belgium a humanitárius segélyek akadálytalan bejutását, a túszok szabadon bocsátását és a tűzszünetet követeli. Felhívta a figyelmet arra, hogy az izraeli telepesek által alkalmazott erőszak elfogadhatatlan, ezért Belgium szankciókat foganatosít ellenük. Reményét fejezte ki, hogy a többi uniós tagállam is támogatja ezt, "mivel, mint minden konfliktusban, ebben is létfontosságú a jogállamiság közös védelme".
    

Alekszej Navalnij halálával összefüggésben a belga miniszter rámutatott: fel kell ismerni, hogy mi a tét, mert ha Ukrajna elveszti a háborút, Oroszországnak sikerül terjeszkednie, és "az orosz diktatúra egy kicsit közelebb kerül az Európai Unióhoz". "Ezért fontos, hogy itt is egységesen lépjünk fel, hogy közösen fejlesszünk ki védelmi képességet, hogy fejlesszünk ki hadsereget nemcsak a területünk, hanem az értékeink védelmére is" - hangsúlyozta.
    

Mint mondta, az EU háromszor többet költ arra, mint amennyit Oroszország a katonai arzenáljába történő beruházásokra fordít, és ha ez nem mutatkozik meg a harctéren, az azért van, mert az uniós eszközök nem eléggé kompatibilisek. Ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt tárgyalóasztalhoz kényszerítsük, meg kell gyengíteni - tette hozzá.
    

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerint az a legkevesebb, hogy az EU-nak élesítenie kell az Oroszország elleni újabb szankciókat, mivel a "félintézkedések" nem elegendőek ahhoz, hogy megállítsák az orosz elnököt. "Világos: ha Ukrajna elbukik, mi leszünk a következők. Putyinnak nem áll szándékában meghátrálni, nem is lenne rá képes" - fogalmazott.
    

Írország külügyminisztere, Micheal Martin reményét fejezte ki, hogy az EU-tagállamok egyhangúlag támogatják a ciszjordániai izraeli telepesek ellen bevezetendő szankciókat. Írország támogatja ezeket a korlátozó intézkedéseket, de sajnos, az egyhangúság még mindig nem jött létre a külügyi tanácsban - mondta. Annalena Baerbock német külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a tanács egyhangú döntést hoz az Oroszország elleni 13. szankciós csomagról, amelynek elemei az orosz háborús gépezet működtetésében részt vevő harmadik országbéli - vagyis unión kívüli - vállalatokra is kiterjednének.
    

Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter szerint korai még arról beszélni, hogy az EU milyen választ adna Navalnij halálára, mivel először le kell folytatni az azzal kapcsolatos független vizsgálatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com