Juncker "nem túl optimista" az Egyesült Királyság rendezett kiválásának esélyeit illetően

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: "Nem túl optimista" Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának esélyeit illetően.Juncker egy csütörtöki brüsszeli rendezvényen kérdésre válaszolva egyfajta "Brexit-fáradtságról" számolt be, hozzátéve, hogy ezért alapvetően nem is tervezett beszélni a témáról. Kijelentette, hogy az Európai Bizottság mindent megtesz a "rendezett, civilizált" brit kilépés biztosítása, a legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében, de ő maga jelenleg nem túl bizakodó ez ügyben.

   
"A megállapodás nélküli távozás szörnyű gazdasági és társadalmi következményeket vonna maga után az Egyesült Királyságban és az Európai Unióban egyaránt" - mondta. "A brit parlament mindig valami ellen, nem pedig valami mellett szavaz" - fogalmazott. Juncker katasztrófának nevezte, hogy ötéves elnöki mandátuma alatt fel akart építeni valamit, de először jött a görög euróválság, utána a migrációs krízis, végül pedig a brit kilépés ügye, amely éppen valaminek a lebontása.
    

Egy másik kérdés kapcsán Juncker elmondta, hogy ellenzi az Európai Egyesült Államok koncepcióját, mivel nem hiszi, hogy működőképes lenne. Jean-Claude Juncker előző este Theresa May brit kormányfővel tárgyalt Brüsszelben. Bár nem értek el áttörést, névtelenséget kérő diplomáciai források azon véleményüknek adtak hangot, hogy valamivel közelebb került a megállapodás a felek között.
    

Mint közölték, nem volt szó a kiválási szerződés újranyitásáról, inkább egy külön jogi melléklet, egy párhuzamos nyilatkozat vagy értelmező dokumentum elfogadása vagy a jövőbeli kapcsolatokról szóló politikai nyilatkozat módosítása lehet a cél a konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ideiglenes jellegének biztosítása érdekében.
    

Egy bennfentes tisztségviselő hangsúlyozta, konkrét javaslatok csak azután következhetnek, hogy a brit parlament alsóháza világosan jelzi, egy hasonló megoldással lehetővé válna a megállapodás ratifikálása. Ha ez megvan, akkor március elején kidolgozzák a szöveget, amelyet megküldenek jóváhagyásra a március 21-22-i EU-csúcsra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com