Kártérítést ítélt meg egy magyar betörőnek a strasbourgi bíróság a tisztességes eljáráshoz való jogának sérülése miatt

Mintegy hétezer euró kártérítést és perköltséget ítélt meg keddi, nem jogerős döntésében egy magyar férfinak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, mert sérült a tisztességes eljáráshoz való joga azzal, hogy ügyvédje késve kapta meg az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérő ügyészi beadványt.Az Európa Tanács intézményi családjához tartozó emberi jogi bíróság részben helyt adott Nagy Gábor panaszának, akit betöréses rablás miatt vettek őrizetbe 2013 tavaszán, majd végül tavaly el is ítéltek, és kilenc év börtönnel sújtottak. A bíróság elutasította Nagy Gábor arra vonatkozó panaszát, hogy fogva tartása túlzott és indokolatlan lett volna.


A magyar bíróság azért tartotta indokoltnak Nagy folyamatos fogva tartását, mert úgy vélte, hogy fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye, valamint nyomást gyakorolhat a tanúkra. Ezt a magyar hatóságok arra alapozták, hogy Nagy szökésben volt, amikor elfogták, megpróbált hamis alibit biztosíttatni magának, és a hatóságok már ismerték, nyereségvágyból elkövetett bűncselekményt követett el, és nem volt munkája.

Egyetértettek ugyanakkor a strasbourgi bírák azzal, hogy a letartóztatása elleni fellebbezés során sérült Nagy Gábor tisztességes eljáráshoz fűződő joga, mert ügyvédje csak a letartóztatásról hozott bírói döntés után kapta meg az ügyészség kérvényét, melyben a vádhatóság az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérte.


A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága 5000 euró (mintegy 1,5 millió forint) nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg, és 1900 euró (mintegy 600 ezer forint) perköltség megtérítésére is kötelezte a magyar államot. A döntés egyelőre nem jogerős, a panaszos és Magyarország is fellebbezhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com