Kelemen Hunor: akkor lehet előrehozni a választásokat, ha hatályon kívül helyezik az erről szóló kormányrendeletet

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Kelemen Hunor szerint továbbra is hasznos lenne előre hozni az év végén esedékes parlamenti választásokat Romániában, de ehhez hatályon kívül kell helyezni az erről szóló 26-os számú sürgősségi rendeletet, amellyel a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ludovic Orban vezette kormánya februárban közvita nélkül módosította a választási törvényt.A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Gandul hírportálnak adott, élőben közvetített interjúban kedden fejtette ki álláspontját a román kormányválságról. Beszámolt róla: Florin Citu miniszterelnök-jelölt a PNL vezetőivel együtt hétfőn az RMDSZ-szel is tárgyalt, de a megbeszélésen nem derült ki, hogy az új kabinet beiktatásához vagy megbuktatásához akarnak-e az RMDSZ segítségével többséget kialakítani a parlamentben.

    
Kelemen Hunor úgy vélekedett: a PNL és a párt éléről elnökké választott Klaus Iohannis államfő továbbra sem tett le az előrehozott választásokról, amelyhez csak akkor lehet eljutni, ha hatvan napon belül két egymást követő kormányalakítási próbálkozást is leszavaz a parlament.

Az RMDSZ elnöke ennek tulajdonítja, hogy a PNL a parlament által megbuktatott Orban-kabinettel megegyező kormánynévsort terjesztett pénteken a parlament elé, és a Citu-kormány összetételéről nem egyeztetett a többi párttal, csak azt várja tőlük: ne hiányozzanak majd a bizalmi szavazásról, hogy ne váljon határozatképtelenné a parlament.
    

Kelemen Hunor elmondta: a házbizottság valószínűleg jövő hétfőn tűzi ki a Citu-kabinetről szóló bizalmi szavazás napját. A magyar szövetég azt szeretné, hogy a voksolásra a 26-os számú sürgősségi rendelet március 12-ére várható alkotmányossági normakontrollja után kerüljön sor. Az RMDSZ elnöke arra számít, hogy a taláros testület alkotmányellenesnek nyilvánítja a kifogásolt rendeletet, de egy ilyen határozat szerinte nem akadályozná, hanem - éppen ellenkezőleg - lehetővé tenné a választások előre hozását, a szükséges szervezési teendőkről ugyanis a parlament is dönthet, anélkül, hogy alkotmánysértő módon megváltoztatná a választási rendszert.
   

Kelemen Hunor kifejezte reményét, hogy az idei választásokon stabil jobbközép kormánytöbbség alakul, és a következő két parlamenti ciklus nyolc esztendeje a hosszú távú tervezés és építkezés időszaka lesz Romániában. Az utóbbi években Romániában szinte állandóan kormányválság volt: az elmúlt nyolc évben tíz kormánya volt az országnak - jegyezte meg a szövetség elnöke.
    

Ha anélkül próbálkoznak a Citu-kormányról szóló bizalmi szavazással, hogy az alkotmánybíróság meghozná döntését az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ által kifogásolt 26-os sürgősségi kormányrendelet ügyében, akkor a parlament vagy határozatképtelen lesz, vagy akarata a PNL akarata ellenére beiktatja a Florin Citu vezette kormányt - jósolta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke arra utalt, hogy a magyar szövetség és PSD törvényhozói nélkül a parlament nem határozatképes.
    

Az RMDSZ két hete úgy döntött: a magyar szövetség törvényhozói nem mennek be az ülésterembe, hogy megszavazzák egy új kormány beiktatását vagy elutasítását, amíg az alkotmánybíróság nem foglal állást az előrehozott választások ügyében kiadott 26-os sürgősségi kormányrendeletről. Az RMDSZ és a PSD is egyebek mellett azt kifogásolta, hogy - a választások előre hozásával kapcsolatos szervezési tennivalók pontosítása mellett - a kormány a 26-os sürgősségi rendelettel a választási jogosultságot is kiterjesztette oly módon, hogy a szavazók akár egy másik megye parlamenti képviseletébe is beleszólhatnak, ha a szavazás napján nem saját választókerületükben tartózkodnak. Az RMDSZ szerint ez a választási rendszer burkolt módosítása, amit a szövetség alkotmányellenesnek tart.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com