Kelemen Hunor: csak akkor tudjuk képviselni közösségünket, ha bejutunk az európai parlamentbe

Csak akkor tudjuk képviselni közösségünket, ha bejutunk az európai parlamentbe, mert ha nem vagyunk ott, akkor rólunk nem beszél senki - hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.Kelemen Hunor a június 9-i összevont európai parlamenti és a romániai önkormányzati választások kapcsán úgy vélte, a kormánykoalíció azért kezdeményezte a két választás egy napon történő lebonyolítását, hogy saját polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel könnyebben tudjon mozgósítani.
    

Az erdélyi politikus szerint az önkormányzati választások az embereket jobban érdeklik, mert a saját mindennapi életükről döntenek, ami közel áll hozzájuk. Ezzel szemben az európai politika kevésbé hozza lázba az őket, így az önkormányzati választások tétjét megemelve azzal, hogy a jelölt, a politikus helyi ügyekről beszél, jobban el lehet érni az embereket - fűzte hozzá.
    

Elmondta, az RMDSZ szempontjából ez megoldandó probléma, mert ők nem szoktak ott önkormányzati listákat állítani, ahol nem élnek magyar emberek.

Most ott is kell mozgósítani, mert az EP-lista országos, és túl kell lépni az 5 százalékos küszöböt, hogy bejussanak az európai döntéshozatalba - fűzte hozzá. Kelemen Hunor megemlítette azt is, hogy a román diaszpóra nagyon erős és szervezett Spanyolországban, Olaszországban és Nagy Britanniában, ők az EP-választásokon részt fognak venni, ami növelni fogja a részvételi arányt, és ezzel az RMDSZ-nek otthon erősebb mozgósítás kell.
   

Szólt arról is, hogy pártja az Európai Parlamentben korábban elindította azt a folyamatot, amelynek a végén az őshonos nemzeti kissebségek védelme, európai szintű rendezése áll.  Kiemelte: az EU-n belül vannak olyan államok, ahol rendezték már a kérdését, és vannak, ahol még nem. "Ez egy útépítés, nehéz, de lehet partnereket találni, és ezt az utat folytatni kell" - szögezte le az RMDSZ elnöke.
   

Kelemen Hunor a Kossuth rádió Jó reggel, Magyarország! című műsorának is vendége volt, ahol arról beszélt, hogy az EP- és az önkormányzati választások mellett idén Romániában parlamenti és elnökválasztás is lesz, amelyeknek együttes tétje az, hogy a romániai magyar közösség bele tud-e szólni azokba a döntésekbe, amelyeket meghoznak a különböző intézményekben.
    

Elmondta, ezek a választások nem a következő négy évről szólnak, hanem a következő legalább fél évszázadról, mivel lesz egy közigazgatási reform, és nem mindegy, hogy a teljes kiszolgáltatottság állapotbába kerül az erdélyi magyarság az új közigazgatási felosztásban, vagy lesz beleszólása abba. "Ez a nagy tétje, hogy nélkülünk ne történjenek a dolgok" - hangsúlyozta.
    

A reform a mostani gazdasági-fejlesztési régiókat akarja megyei rangra emelni, ami azt jelentené, hogy lenne nyolc olyan megye Romániában, ahol nem tud beleszólni a magyar érdekképviselet a közigazgatásba - mondta Kelemen Hunor. Csak egy olyan közigazgatási reformot támogathatunk, amellyel nem kerülünk a teljes kiszolgáltatottság helyzetébe - szögezte le.
    

Kelemen Hunor beszélt a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetségről (AUR) is, amelyről azt mondta: a magyar közösségre és Romániára is veszélyt jelentenek, "ők a magyar közösség ellenségei". "Az AUR a múlt század '30-as éveinek azt a legionárius ideológiáját hozza vissza, amikor a magyarellenesség nagyon erős elem volt, és náluk ez a mai napig így van" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com