Készülőben a harmadik világégés?

A Krím félszigeten az elmúlt hetekben igencsak érdekes események zajlódtak.


Egykor az oroszok által Ukrajnának ajándékozott Krím- félszigetet, az oroszok „megszállták”. Egyesek már a harmadik világháború eljövetelétől tartanak, hiszen nagy hatalmak katonai beavatkozáson morfondíroznak.

1

Jelenleg az álláspont az, hogy a harmadik világháború esélye jelenleg nem sok. Azonban elgondolhatjuk a következő lehetőségeket, amelyek már megtörténtek, illetve meg fognak történni egy totális háborúban?

Történelmünkben nem nevezhetünk oly sok szuperhatalmat, csupán az USA-t, Oroszországot, Kínát. Persze nem hagyhatjuk ki a bizonyos, titokzatos háttérhatalmat, ami a kulisszák mögött munkálkodik, kizárva minden lelkiismeretet és emberi érzelmet.

FRANCE-CULTURE-HERITAGE-FREEMASONRY

Elsősorban a háttérhatalomnak van hatalma, illetve a fent említett országoknak van jelentős szerepük gazdasági vonatkozásban, hiszen a háttér segítségével így állították elő a világ legnagyobb hadseregeit. Egy harmadik világháború esetén nagy valószínűséggel ők lennének az egymással szemben álló ellenségek. A kisebb nemzetek és katonaságai csak utánuk sorakoznának fel áldozatként.

Úgy tűnik, hogy Amerika mögött Európa, India állna sorban. Oroszország mögött pedig Kína és Irán. Mint, amint említettük a kis nemzetek hadseregei is csak másodhegedűsként állnának csatasorrendben áldozatként, na persze kivétel: Svájc. A háború lefolytatása után a nagyhatalmak eszméletlen haszonnal jönnének ki a háborúból, természetesen Svájcot is beleértve! Persze abban az esetben, ha a háború következtében a mostani civilizáció is megmaradna.

A jelenlegi stratégiai álláspont az, hogy a nyugati szövetségesünknek áll rendelkezésére a valaha látott legnagyobb légierő, valamint hatalmas hadiflottával is rendelkezik.

A világ legnagyobb anyahajója az amerikai USS Nimitz

2

Kína is jelentős flottával rendelkezik, azonban itt rengeteg emberi erő a tét, méghozzá hatszázmillió fegyver fogható.

Oroszország pedig bevetheti a szárazföldi csapatait, tüzérségét és légelhárító legmodernebb fegyvereit.

Itt láthatunk egy orosz Topol-M interkontinentális rakéta hordozót.

topol-md

Az Európai Unió haderejéből egyesek gúnyt űznek, pedig itt több tagállam az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország a tíz legerősebb katonai NATO hatalom közé sorolható.

Német Leopard 2 harckocsit már a többi szövetséges is rendszeresítette.

Kampfpanzer Leopard 2 A5

A mi kis országunk húszezer fő katonai személyzetből áll, amely nem valószínű, hogy a lehetséges harmadik világháborúban szerepet vállalhatna! Vagy mégis? Talán igen, hiszen Magyarország Európa szívében (központjában) van, így nagyon fontos katonai célpont lehetnénk. Ha más nem, mindenesetre logisztikailag. Egy esetleges támadáskor civileket, katonákat veszthetnénk el, hiszen kiszolgálói voltunk a nagyhatalmaknak.

Van még egy kis gigantikus emberi erő is, méghozzá India, ahol a férfi mellett a női erőt is bevethetik a harmadik világháborúban! Ennek a hadseregnek félmilliárd fős emberállománya van, férfiakat, nőket egybevéve.

A keleti oldalon még Irán található, amelyet talán a szövetség utolsó tagjának tekinthetünk, hiszen ő egy igazán „rossz fiú” politikai értelemben.

Az elkövetkezendő előbb-utóbb lehetséges harmadik világháborúban igazán most következnek az igazán izgalmas szakaszok, hiszen a történelem mindig ismétli önmagát. Tehát, ami volt, az lesz is?

Atomháború

A világtörténelem legaljasabb módszere az atombomba volt, egyszerű gravitációs bomba által. A hatalmak nagyjai is félnek ettől a háborús módszertől, hiszen rájöttek, hogy miféle pusztítást tud előidézni a bomba emberi életeket és környezetpusztítást produkálva.

ar2

A hidegháború alatt az atombomba nagyhatalom volt. A plexi felcsapásával a piros gombot benyomni egyetlen vezető sem vállalta. Belegondolva abba, hogy az állatoktól azért jelentősen különbözünk. Hiszen, amit a természetben az állatok elvesznek, igen csekély mennyiség életfenntartásukhoz képest, hogy mi az emberek egy gombnyomással véget vethetnénk saját fajunknak.

Elrendelték hát, hogy az atombombák széleskörű használata kisebb robbanófejjel lokálisan felhasználható.

Az atombomba gyakorlati felhasználása után az emberek rájöttek, hogy az általuk feltalált, technológiával csínján kell bánni, hiszen eszméletlen pusztítást tud véghezvinni az emberiségben és a Földbolygó élővilágában.

A totális háború, visszatekintő

Egy totális háború mindenképpen kitörhet, amennyiben a háttérhatalom úgy dönt. Azonban az ő általa gerjesztett első világháborúban sem a légierőnek, sem pedig a harci járműveknek nem jutott jelentős szerep. A második világégéskor azonban már a repülők és a harci járművek döntötték el a háború kimenetelét.

Eközben a gyalogság ásóval, lőfegyverekkel és a puszta kézzel volt „felszerelve”- így estek spontán áldozatául a frontnak.

Egy kilőtt 80-as tank Líbiában. Soha ne legyen mindennapi látvány.

kil tank

 

A mai világban a katonák rémálma a vadászrepülők, hiszen a háborúk sorsát nagyban a légi hadviselés határozta meg, magyarul a nagy pusztításokat. Azonban, ha ez bekövetkezne a jövendő háborúban, az ember akkor sem vetne be atomfegyvert, hanem inkább a nagyobb csapatokat vonná össze, ami a millió katonával rendelkező nemzetek gyalogságából tevődik össze. Ez a stratégia minden bizonnyal azért következne be, mert egy atomrobbantáskor minden bizonnyal a vezetők és a háttér is életét vesztené, akik bolygónkon tartózkodnak.

Cyber hadviselés

A katonai hadviselés mellett feltétlenül figyelembe kell vennünk a kevés létszámú számítástechnika világában járatos profi, tehetséges embereket, a hackereket. Ők a számítógép előtt ülnek, kóla és chips zsoldjával. Ez a valóságtól egyáltalán nincs messze. Ezek az emberek autodidakta módon sajátítják el a hackelés tudományát. Akár egy húsz év körüli kiscsávó képes arra, hogy unalmában védett rendszereket feltörjön meglehetősen rövid idő leforgása alatt. Ez lehet akár a Pentagon, CIA, vagy FBI rendszere is.

cybber

Ha belegondolunk abba, hogy Amerikát egy ilyen hacker csoport bénítaná meg azzal, hogy a NORAD működését lelassítanák, vagy bedöntenék, akkor az USA légtere ki lenne szolgáltatva mindennemű támadásnak. Számára a védekezés, csak hagyományos módszerrel zajlana, amely az utolsó lehetőségeit is felemésztené. Ez a helyzet nem csak az USA-ra vonatkozik, hanem Oroszországra, Kínára egyaránt.

A rendszerek belepiszkálásával lényegében mindennemű katonai rendszert hatástalanná lehet tenni. A tankoktól kezdve a gyalogság és a hajók is képtelenül vesztegelnének azon a helyen, ahol a harcot éppen folytatták.

Az érdekesség az a dologban, hogy a nemzetek globális harcászata nem fordít elég figyelmet arra, hogy megakadályozzák a háború elvesztését ennek a módszernek a hatástalanításával. Azonban lehet, hogy ez az a módszer, amellyel a végső hatalomátvételt meg lehet akadályozni?

A fent írtak csupán elképzelések, valószínű, hogy egy sem fog megtörténni a közel jövőben a feltételezések között. Mindenesetre figyelembe vehetjük azt a fránya hackerelést.

emberiség rémálma Emberiség rémálma

Forrás: Galaktika

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com