Kijev nem tartja legitimnek a referendumot

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajna nem tartja legitimnek a katalán függetlenségi népszavazást, és továbbra is Spanyolország területi egységének és szuverenitásának tiszteletben tartása mellett áll - közölte kedden Marjana Beca ukrán külügyi szóvivő.A tisztségviselő kifejtette, hogy az október 1-jén megrendezett "úgynevezett népszavazást" Kijev azért nem tartja legitimnek, mert annak megrendezése a spanyol jogszabályokba és az ország alkotmányába ütközött. Hozzátette: Ukrajna támogatja azt, hogy a spanyol kormány kész párbeszédet folytatni különböző politikai erőkkel az országban "az alkotmányos keretek közötti rend helyreállítása" érdekben.

    
A szóvivő szavai szerint Kijev meggyőződése, hogy Spanyolország képes demokratikus úton rendezni minden belpolitikai problémáját. 2014 tavaszán az Ukrajnához tartozó Krími Autonóm Területen tartottak hasonló népszavazást, amely Kijev szerint illegitim volt az ország alkotmánya szerint, lebonyolítása során pedig számos kirívó szabálysértés történt, ráadásul orosz katonai jelenlét mellett hajtották végre. A 2014. március 16-án az oroszbarát krími vezetés által kezdeményezett népszavazáson a szervező bizottság adatai szerint állítólag 83 százalékos részvétel mellett 97 százalék támogatta a félsziget csatlakozását Oroszországhoz. A referendumot követően néhány napon belül Oroszország magához csatolta a félszigetet.
   

A  Krímhez hasonlóan a kelet-ukrajnai szakadár területek is Oroszországhoz szerettek volna csatakozni, de erre a Kremlben nem volt fogadókészség, annak ellenére, hogy ott is rendeztek hasonló "népszavazásokat". A Donyec-medencei szakadár "népköztársaságok" ezért most a területi autonómiánál is erősebb, úgynevezett különleges státust akarnak elérni maguk számára.
    

Az előzetes eredmények szerint a vasárnap tartott népszavazáson voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre. Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. A szavazáson részt vevők közül mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába - közölte Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.
    

A spanyol kormány már előre törvényellenesnek minősítette a népszavazást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com