Kína kitart a szigorú intézkedések alkalmazása mellett

Kína kitart a koronavírus terjedésének teljes felszámolását célzó, szigorú járványügyi intézkedések alkalmazása mellett, Sanghaj után Pekingben is egyre több korlátozással igyekezve útját állni a fertőzésnek.Ugyan Sanghajban az elmúlt napokban folyamatosan csökkent a napi esetszám - szerdán 1487 új fertőzöttről számoltak be az előző napról -, a teljes egészében április eleje óta vesztegzár alatt álló nagyvárosban újabb szigorításokat alkalmaztak. Keddtől a teljes metróközlekedést felfüggesztették, és a város több kerületében ismételten arra szólították fel a lakókat, hogy ne hagyják el otthonaikat, és kiszállítást is csak a legszükségesebb esetben fogadhatnak.


Sanghaj lakóinak jelentős részére egyébként is kijárási tilalom vonatkozik, így a szigorítás csak azokat érintett, akik számára az utóbbi hetek során engedélyezték az otthona elhagyását - jellemzően erre is csak bevásárlás vagy orvosi ellátás céljából adtak ki engedélyeket. Pekingben kedden 24 új fertőzöttet azonosítottak, az alacsony esetszám ellenére azonban a kínai főváros több kerületében továbbra is naponta tesztelik a lakosságot, és otthoni munkavégzést, valamint online oktatást rendeltek el.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:




A városban a járvány első, 2020-as megjelenéséhez hasonló hangulat uralkodik: a szolgáltatóhelyek - mozik, edzőtermek, szórakozóhelyek, de még a parkok is - zárva tartanak, az éttermek csak kiszállításra vehetnek fel rendelést, a maszkviselés az utcán is kötelező, a tömegközlekedés még fel nem függesztett járataira 48 órán belül készült, negatív vírusteszteredménnyel engedik felszállni az utasokat.
   

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója kedden fenntarthatatlannak nevezte a kínai járványügyi stratégiát, ám Kínában semmi jel nem utal arra, hogy a hatóságok az intézkedések enyhítését fontolgatnák. Szerda reggel a kínai közösségi platformokon a WHO főigazgatójának állásfoglalásáról szóló videót számos, a járványügyi intézkedésekkel elégedetlen kínai internetező osztotta meg, ám a cenzorok perceken belül elérhetetlenné tették a tartalmat.
    

A sanghaji Fudan Egyetem kutatói kedden a Nature Medicine című, nemzetközi orvostani szaklapban publikáltak egy tanulmányt, amely szerint Kínának a jelenleg alkalmazott, "zéró Covid" néven emlegetett, szigorú járványügyi stratégia elhagyása esetén mintegy 1,55 millió halálesettel kellene számolnia a május és július közötti időszakban. A szakértők által létrehozott modell az intézkedések hiányában 112 millió Covid-19-es megbetegedést, köztük 2,7 millió intenzív ellátásra szoruló beteget jelzett előre ugyanerre az időszakra.


A kutatók a lakosság átoltottságának javítása mellett az omikron variánssal szemben hatásosabbnak értékelt, nyugati gyártású védőoltások alkalmazását javasolták a szigorú intézkedések szükségességének kiküszöbölésére. Kína szárazföldi részén különösen az idős korosztály átoltottsága alacsony, miközben a vírus erre a korosztályra a legveszélyesebb. A hivatalos adatok szerint május 5-ig a 60 év feletti kínaiaknak mindössze 61,5 százaléka vette fel koronavírus elleni vakcina harmadik dózisát.
    

Hszi Csin-ping kínai elnök az ország legfelső döntéshozó testületének múlt csütörtöki ülésén ismételten letette voksát a zéró Covid stratégia mellett. Hszi úgy fogalmazott: Kínának nagyszámú a lakossága, köztük sok idős emberrel, miközben az ország különböző régióinak fejlettségi szintje egyenetlen, az egészségügyi források pedig nem elegendőek. Mindezek tükrében úgy értékelte, hogy a járványügyi intézkedések enyhítése elkerülhetetlenül a fertőzés széles körű terjedéséhez vezetne, nagyszámú súlyos betegséget és halálozást idézve elő, ami komoly hatást gyakorolna a gazdasági és társadalmi fejlődésre, valamint az emberek életére és egészségére egyaránt.
   

Az intézkedések azonban szintén súlyos hatással vannak a kínai gazdaságra és társadalomra. Hszü Csien-kuo, a Peking Egyetem közgazdasággal foglalkozó docense szerint a jelenlegi járványhullám okozta gazdasági kár több mint tízszerese annak, amelyet a járvány első, a közép-kínai Vuhanban megjelent hulláma idézett elő 2020-ban.    


A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a szakértőt idézve arról írt, hogy az idén a kínai szárazföldön alkalmazott, gazdaságbénító járványügyi intézkedések már mintegy 160 millió embert érintettek, és csaknem 18 ezer milliárd jüanba (2,68 milliárd dollárba) kerültek. Két évvel ezelőtt a vuhani járványkitörés ezzel szemben 13 millió ember életére volt hatással és 1,7 ezer milliárd jüan gazdasági kárt okozott. Hszü mindezek fényében kétségesnek tartja, hogy Kína idén képes lesz megvalósítani az 5,5 százalékos gazdasági növekedési célt, és még azt sem tartja kizártnak, hogy a gazdaság növekedése alulmarad a 2020-ban elért, 2,3 százalékhoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com