Kína tavaly több ezer fegyelmi eljárást indított tisztviselők ellen

Kína legfőbb korrupcióellenes felügyelőségének pénteki közlése szerint 2024-ben több mint 4000 fegyelmi ügyet nyújtottak be tisztviselők ellen, valamint több százezer embert büntettek meg, miután tavaly számos nagy horderejű korrupciós ügy rázta meg az ázsiai országot.A kínai központi fegyelmi ellenőrző bizottság (CCDI) közleménye szerint 2024-ben 73 tartományi és miniszteri szintű tisztviselő, valamint 4348 osztályvezető és irodai szintű hivatalnok ellen indított eljárást.

A bizottság szerint összesen 889 ezer embert büntettek meg, ebből 680 ezer főt a kommunista párt fegyelmének be nem tartása miatt, míg 270 ezer ember adminisztratív szankciók figyelmen kívül hagyása miatt kapott büntetést.

"A korrupció a legnagyobb fenyegetés a kínai kommunista pártra nézve, és az egyre nagyobb méreteket ölt" - fogalmazott Hszi Csin-ping kínai elnök a CCDI ezen a héten tartott, háromnapos kongresszusán.

Kínában tavaly több nagyobb horderejű korrupciós ügyről számoltak be, amelyekben számos magas pozícióban álló tisztviselő is érintett volt.

Januárban az állami olajtársaság (CNPC) egy korábbi vezetőjét tartóztatták le kenőpénzek elfogadása miatt, majd februárban a Bank of China volt elnökét, Liu Lan-köt vádolták meg vesztegetéssel, aki kihasználta korábbi magas pozícióit és megszegett több előírást is. Márciusban Csen Hszü-jüant ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, miután a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjeként kenőpénzeket fogadott el.

A legnagyobb port Vej Fong-ho és Li Sang-fu, a kínai hadsereg két korábbi védelmi miniszterének korrupciós ügye kavarta, akik a bíróság szerint súlyosan megsértették a pártfegyelmet és a szervezeti törvényeket azáltal, hogy tisztségüket kihasználva hatalmas pénzösszegeket és értéktárgyakat fogadtak el.

Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra kerülése után széles körű vizsgálat- és nyomozássorozat indult a korrupció visszaszorítása érdekében, mely egy 2022-ben elfogadott törvénymódosítás nyomán a hadseregben, a sportágakban és más ágazatokban is a legnagyobb átfogó korrupcióellenes vizsgálatokat eredményezte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com