Szennyezett a kínai termőföldek nagy része

kinaÚgy tűnik, komoly árat fizet Kína a gazdasági növekedésért. Egy tanulmány szerint az ország termőföldjeinek nagy része mérgekkel és illegális növényvédőszerekkel szennyezett. Az egészségügyi következmények drámaiak lehetnek.

Kivételesen drámai forgatókönyv elé néz a kínai mezőgazdaságban a környezetszennyezés. Egy központilag készített tanulmány szerint a világ második legnagyobb mezőgazdaságában súlyosan szennyezett a termőtalaj, és erőteljesen hordozza az elmúlt évtizedek robbanásszerű gazdasági fellendülésének nyomait. Talajpróbák során mérgező nehézfémeket és betiltott vegyszereket találtak a kutatók a környezetvédelmi minisztérium közlése szerint. Emellett a megengedetthez képest jóval nagyobb mennyiségű trágya használatára utaló nyomokat találtak. Az országos talajfelmérés kimutatta, hogy nagy árat fizetett az ország a mezőgazdasági forradalomért, melynek során az elmúlt három évtizedben a gabonatermelés közel kétszeresére nőtt.

A talajszennyezettség Kína legmagasabb egészségügyi kockázataihoz tartozik. Egyes szakemberek szerint az össztermőföld mintegy 70 %-a szennyezett. Az ipari területek által kibocsátott káros anyagok, mint például az ólom, az arzén és a kadmium a termőföldeken keresztül az élelmiszerekbe is bekerül. Ez lehet az oka többek között annak is, hogy Kína egyes régebbi iparterületein magas számban tapasztalnak születési rendellenességeket. A mindeddig egyébként titkosnak számító tanulmányt most tervezik a nyilvánosságra hozni.

A kívánt mennyiségeket csak nagy mennyiségű trágya bevonásával tudták kitermeszteni. A téma azonban összetett: az ország rá is van szorulva a nagy mennyiségű gabonára. Mindenesetre a vizsgálatból kiderül, hogy a trágya 65 %-át az előírásoknak nem megfelelően használták fel, ezáltal pedig földeket és folyókat tettek ki a szennyezésnek. Végeredményben persze minden méreganyag a talajban landol.

Kínában kezdik megelégelni a környezetszennyezés minden toleranciaküszöböt áthágó mértékeit. Legutóbb a milliós nagyvárosok - mint például Peking - légszennyezettségével, valamint a Shangai folyójában talált nagy mennyiségű sertéstetemmel borzolta fel az ország a nemzetközi kedélyeket. A kínai széntermelés egyik központjának számító Linfen pedig nemrégiben felkerült a világ tíz legsúlyosabban szennyezett lakóhelye közé. A közelmúltban még a pekingi kormány is a környezetszennyezés elleni küzdelmet jelölte meg munkájának egyik súlypontjául, a gyakorlatban azonban nem túl sok változás történt.

Amíg a prioritás továbbra is a profittermelés, és nem a kínaiak egészsége lesz, akkor várhatunk még egy darabig az intézkedésekre. Végül is mi oka lenne a kormánynak azok bevetésére, amíg a gazdasági sikertörténet továbbra is felfelé ível?


Forrás: welt.de

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com