A szexuális felvilágosítás fokozását szorgalmazzák Sanghajban

Növekedést mutat a fiatalok körében a nem kívánt terhességek száma, ami ellen a szexuális felvilágosítás fokozásával harcolnának a sanghaji döntéshozók.

lA témát a kínai Népi Politikai Tanácsadó Testület sanghaji bizottságának hétvégén kezdődött éves ülésszakán is megvitatták. A Shanghai Daily című napilap beszámolójában Vu Csün-csinget, a városi családtervezési tudományos kutatóintézet munkatársát idézi, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a szexuális életet mind korábban kezdik a sanghaji fiatalok, a 11-15 évesek öt százaléka, a 15-19 évesek 10-15 százaléka, az egyetemisták 20-25 százaléka bevallottan rendelkezik ezen a téren tapasztalattal.

Ezzel párhuzamosan - tette hozzá a kutató - nő a nem kívánt terhességek és az abortuszok száma a városban. Utóbbit illetően számokat Vu nem közölt, a magzatelhajtások számát ugyanakkor több százezerre teszik korábbi becslések a 24 milliós metropoliszban. Jól mutatja ezt a trendet, hogy Sanghajban külön telefonvonal él a bajba jutott fiatal lányok megsegítésére, amely korábbi beszámolók szerint naponta akár ezer hívást is regisztrál, az abortuszklinikák pedig számos esetben kedvezményt adnak áraikból diákigazolvány felmutatása esetén.

A gondot az okozza, hogy míg a fiatalok 70 százaléka él házasság előtt nemi életet, a fogamzásgátlásról sem az iskolák, sem a szülők nem tájékoztatják a gyerekeket kellőképpen. A Hszinhua hírügynökség egy őszi jelentése szerint az ország csaknem 700 ezer általános és középiskolájából csupán 500-600 folytat szexuális nevelést, a Hszinpej Zsipao lap cikke szerint pedig a szülők mindössze 40 százaléka beszél a témáról gyermekével.

A szexuális felvilágosítás hiányosságaira az elmúlt években több újságcikk, internetes videó, sőt képregény is felhívta a figyelmet, az évek óta aktív vitatémát jelent az oktatási szakemberek és a szülők körében. A helyzeten a rendszeres felvilágosító órák bevezetésével, térítésmentesen elérhető felvilágosító füzetek osztásával kellene elkezdeni változtatni, amire a városi költségvetésből kellene elkülöníteni egy éves összeget - javasolta a családtervezési tudományos kutatóintézet munkatársa.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com