Először kíséri férjét hivatalos útján a kínai miniszterelnök felesége

Most először került reflektorfénybe az új kínai miniszterelnök felesége: az állami sajtó első ízben közölt róla fényképet. Az alkalmat az adta, hogy Li Ko-csiang, a több mint egy éve hivatalban lévő kínai miniszterelnök első alkalommal utazott hivatalos látogatásra, Afrikába feleségével együtt.

likoA miniszterelnök feleségéről, Cseng Hungról korábban mindössze annyit lehetett tudni, hogy az angol nyelv professzora és számos könyv fordítása fűződik nevéhez, férjével pedig a Pekingi Egyetemen ismerkedett meg.

Cseng első alkalommal kíséri férjét hivatalos látogatáson, melynek apropóján a Hszinhua állami hírügynökség fényképét és rövid életrajzát is közölte. Eszerint Cseng 57 éves, PhD-jét a Kínai Társadalomtudományi Akadémián szerezte, ezután pedig a fővárosi gazdaságtudományi egyetemen kezdett angolt tanítani, ahol immár 30 éve dolgozik. Csengnek és Linek egy lánya van, aki szüleihez hasonlóan a Pekingi Egyetemen végzett, jelenleg pedig az Egyesült Államokban tanul.

A politikusok magánéletéről alig tudni Kínában, s ők a legritkább esetekben viszik magukkal állami látogatásra feleségeiket. Ven Csia-pao korábbi miniszterelnök ezt sosem tette meg, s más korábbi kormányfőket is csupán elvétve kísérte partnerük. Ezt a gyakorlatot sokan történelmi okokkal magyarázzák, emlékeztetve, hogy Mao Ce-tung egykori felesége, a magát előtérbe helyező Csiang Csing milyen gyászos szerepet játszott a kínai kulturális forradalomban, s ezért 1981-ben halálra ítélték.

A korábbi gyakorlaton a tavaly márciusban kinevezett elnök, Hszi Csin-ping igyekszik a jelek szerint változtatni. Az elmúlt év során Hszi feleségét, az országszerte ismert énekes Peng Li-jüant több útjára, így az Egyesült Államokba és európai körútjára is magával vitte. Megfigyelők úgy vélik: Peng szereplése és nemzetközi elismertsége segítheti a kínai vezetés politikáját, hiszen büszkeséggel tölti el a kínaiakat, s így egyesítő erőként hathat.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com