Filmre veszik ezentúl a kihallgatásokat Kínában
Filmre kell venniük a kihallgatásokat a kínai rendőröknek a bűnügyi eljárások során, hogy a bűnüldöző szervek ezzel is bizonyítsák méltányos és erőszakmentes tevékenységüket - áll a kínai Közbiztonsági Minisztérium frissen elfogadott javaslatában.
Az előterjesztők utaltak rá, a kihallgatások videóra rögzítésének előírásával a vallomások fenyegetéssel és kínzással történő kicsikarását kívánják megakadályozni. Miközben a szövegben csak közvetetten utalnak az ilyen esetek előfordulására, korábban nyilvánosságot kapott példákból kiderült, hogy súlyos, olykor visszavonhatatlanul végzetes, halálos ítéletek is születtek a rendőrség túlkapásai, a gyanúsítottal szembeni kényszer alkalmazása miatt.
Így például tavaly év végén nagy országos és nemzetközi visszhangot váltott ki annak a férfinak az esete, akit 1996-ban bűnösnek mondott ki a bíróság, és miután halálra ítélték, ki is végezték. Az újabb bírósági ítéletben az egykor erőszak és gyilkosság miatt elítélt, akkor 18 éves belső-mongóliai férfit ártatlannak mondták ki, a szülőktől pedig bocsánatot kértek.
A központi kormány által vasárnap elfogadott rendelkezésnek további olyan elemei is vannak, amelyek az ország kétmillió rendőrét fokozottabban felelőssé teszi azokban az ügyekben, amelyekben eljárnak. Egyben újraszabályozzák a bizonyítékok gyűjtésének rendjét is.
A Hszinhua hírügynökség által ismertetett minisztériumi közlemény megállapítja, hogy a rendőrségi munka megítélése az elmúlt időkben a közvéleményben negatívvá vált, egyebek mellett a testületben eluralkodott korrupció és a visszaélések miatt.
A hírügynökségi jelentés szerint a minisztérium olyan rendőrség kialakítására törekszik, amely "a törvények alapján működik, eljárásaik során pedig tiszteletben tartják az emberek jogait".
MTI

Hozzászólások